Látogatás

24 órás felügyelet alatt áll Bodrogi Gyula, csak bottal tud járni

S.M.

Létrehozva: 2022.06.10.

Módosítva: 2022.06.10.

A Bors otthonában látogatta meg a Nemzet Színészét, de saját kérésére nem készíthettünk róla friss fényképeket. Bodrogi Gyula nemrég kétszer is kórházba került, a gyors orvosi ellátásnak köszönhetően ma már sokkal jobban van. Párja, Angéla 24 órás felügyeletben van a színész mellett, és mindent elkövet a gyógyulása érdekében, hogy mielőbb színpadra állhasson, vadásszon, és végre újra vezethessen, hogy ne szoruljon segítségre.

Ahogy lapunk megírta, Bodrogi Gyula május 18-án került kórházba. A gyors orvosi ellátásnak köszönhetően két nap után kikerült az intenzív osztályról, három nap után pedig hazaengedték. Egy héttel később mentővel szállították vissza, ahol megszabadították a szervezetét a rengeteg felesleges víztől, majd öt nap után újra hazamehetett. Lapunk munkatársát a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas legenda otthonában fogadta, és boldogan újságolta, hogy óráról órára jobban van.

„Semmit sem szabad erőltetni”

Köszönöm, gyógyulok. A kezelések mellett nincs más dolgom, mint pihenni és regenerálódni. Szót kell fogadnom Merkely doktornak, és szépen lassan a természet majd rendbe hoz mindent. Alig várom, hogy beinduljon a színház, hogy vadászhassak és újra vezethessek. A család mindenben a segítségünkre van, de szeretném, ha már nem szorulnánk rájuk – kezdte a színész. – Olvasok, tévézek, próbálok egyre többet menni, kicsit tréningezek, és jár hozzám egy masszőr, ami különösen jót tesz nekem. Angéla mindent elkövet a gyógyulásom érdekében, lesi a kívánságaimat. Semmit sem szabad erőltetni, hiszen azt kell tudni, hogy 1934-ben születtem. Ha valaki elkezd számolni, akkor tudja, hogy elmúltam ötven éves is. És ha a Jóisten segít, ameddig csak lehet, addig csinálom a dolgom – mondta a humorát megőrizve.

Bodrogi Gyula
Most a gyógyulásra koncentrál, de nagyon várja, hogy újra "visszakapja" a régi életét

„Egy CT-vizsgálatra várok még”

A színművész folyamatos ellenőrzés alatt van, és mint mondja, a szerencsétlenségben a szerencse, hogy jelenleg szünet van a színházban, a forgatásokat is befejezték, és a szokásos nyári szabadságát tölti.

Ha egy helyben ülök, teljesen egészségesek érzem magam. Egyet dolgot leszámítva, hogy bottal járok. Egy CT-vizsgálatra várok még, hogy megállapítsák, mitől lehetnek fájdalmaim, és azt orvosolni tudják. Ha a bal lábamra lépek, a csípőm környéke sajog. Nem tudjuk, mi okozhatja, lehet, hogy a tavaly nyár végén történt baleset következménye, de az sem kizárt, hogy a születési génjeimben volt bele kódolva – fűzte hozzá.

„Majd' belehalok, annyira féltem”

Bodrogi Gyula párja, Angéla a nap 24 órájában el sem mozdul a színész mellől. Nagyon megviselték az elmúlt napok, könnyeit sem tudta visszatartani, amikor elmesélte, bár erősnek tartja magát, de lelkileg megtört a történtek miatt.

Alapból aggódós típus vagyok, de ez most nekem is sok volt. Gyuszi a szemem fénye, ha kettőt köhint, azonnal ugrok, hogy mi baj lehet. Elveszítettem a szüleimet, nagyon fájt, de amit mellette érzek, az nem ugyanaz. A mérhetetlen aggodalom, izgalom és a teljes odafigyelés tölti ki minden percemet. Nagyon jól megvagyunk, de ő mindig mondja, hogy időnként túlaggódom a dolgokat. Ha csak a telefonja csörren meg, összerándul a gyomrom. Meg kell nyugodnom, de azt is szem előtt kell tartani, milyen óriási fejlődésen ment keresztül az állapota. Eleinte nyitható-csukható, utána sima járókerettel, és most már csak bottal megy, de ezt is el akarja dobni, de majd' belehalok, annyira féltem – mondta Angéla, aki bizakodik párja mielőbbi gyógyulásában.

20200305 Budapest, Tizenhárom  almafa fotóspróba a Nemzeti Színházban. A képen Bodrogi Gyula. Fotó: Bánkúti Sándor/Bors
Folyamatos orvosi ellenőrzés alatt áll. Fotó: Bánkúti Sándor

Bodrogi Gyulát is meglepte az az óriási szeretet, aggodalom, ami az elmúlt napokban irányult felé. Nem volt alkalma mindenkit visszahívni, ezért lapunkon keresztül mondott köszönetet mindezért. – Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megköszönjem úgy a kollégáknak, mint a közönségnek, hogy ennyire aggódnak értem. Nagyon jól esett, és a gyógyulásomnak a 90 százalékát ennek köszönhetem. Mérhetetlen öröm számomra, hogy sokan szeretnek és tisztelnek, hogy egy ilyen rossz helyzetben minden létező platformon érdeklődnek a hogylétem felől. Ezért érdemes volt megszületni és élni! – mondta.

 

Váratlan és megható pillanatokat élt át a színművész és párja, amikor a kórházat hagyták el, és az ott várakozó emberek felismerték Bodrogi Gyulát. – Egy aulán keresztül tolták a mentőhöz Gyuszit. Amikor az a sok ember ráeszmélt, hogy Bodrogi Gyulát látják, egyszerre skandálták a nevét és tapsoltak. A mentős soha életében nem látott még ilyet, hirtelen azt sem tudta, hogyan kezelje a kialakult helyzetet. Annyira megható volt, hogy elkezdtem sírni. Gyuszi integetett mindenkinek, és elbúcsúzott tőlük. A szeretet vett körül minket, fantasztikus volt, elfelejtettük, hogy egy kórházban vagyunk – emlékezett vissza Angéla.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek