Anya

Zséda: Sajnálom, hogy nincs még egy gyerekem

Létrehozva: 2022.05.25.

Az énekesnő az elmúlt két-három évben úgy tűnhetett, mintha háttérbe húzódott volna a nyilvánosság elől. Pedig saját bevallása szerint sokat és keményen dolgozott, csak voltak bizonyos dolgok, amiknek a hatását neki is helyre kellett tennie a lelkében.

Zséda büszkén állítja: igazi fiús anyukának tartja magát, kamasz fiával rendkívül jó kapcsolatban van, de már készül az elengedésre.

„Lehet, hogy kicsit fellengzősen hangzik, de a gyereknevelést mindig nagyon éreztem. Tudtam, hogy Nimródnak miként lesz jó az első pillanattól fogva, egészen a mai napig. Azt gondolom, hogy én ismerem a legjobban. Sajnálom, hogy nincs még egy gyerekem, mert akkor kiderülne, hogy tényleg jól nevelem, vagy csak Nimróddal vagyunk ennyire egymásra hangolódva.  Egyébként, úgy gondolom, hogy valóban van fiús anyuka és lányos anyuka. Épp mostanság láttam egy lányos anyukákról szóló filmet, akkor állt össze bennem igazán a kép. Szerintem a fiúkkal kicsit lazább, lelkileg egyszerűbb. Egyértelműbb, ami történik velük. Amellett, hogy természetesen vannak helyzetek, amiket át kell beszélni. Persze sok esetre vonatkozóan vannak forgatókönyvek a fejemben, de tudom: nem szabad mindentől megóvni, és szeretném, ha lennének élményei. Beleengedem helyzetekbe, de ott vagyok, ha kell, akkor segítek ” – meséli Zsédenyi Adrienn Zséda a Spirit fm-en is hallható #nofilter - Nők filter nélkül Köböl Anitával legújabb adásában.

Zséda nem szeretné, ha vége lenne a szoros anya-fiú kapcsolatnak, de tudja, hogy ez az élet rendje. Éppen ezért már szövögeti terveit arra az időkre, amikor a fia kirepül.

„Van még pár év, míg felnőtt lesz, de már most is önállóan jön-megy. Szerettem volna, bár visszafogottan, de a háttérben mindig ott lenni, ám úgy érzem, erre egyre kevésbé van szükség. Megérintett annak a szele, hogy eljön az az idő, amikor el kell engednem. Akkor majd szeretném lekötni magam szellemileg, munka és sport szempontjából is. Kell, hogy legyenek feltöltő programok és emberek körülöttem. Arra mindig figyeltem, hogy megtartsam azt a női hálót, amit az életem során építgettem. Rendszeresen találkozzak barátnőkkel, egykori kollégiumi társakkal, beszélgessünk, főzzünk, közös élményeket éljünk meg. Remélem, hogy mindig lesz annyi munkám, ötletem, kreativitásom, hogy egy pillanatig se unatkozzak ” – teszi hozzá az énekesnő.

A teljes beszélgetést itt tekinthetik meg: 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617014
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085800_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089854_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A baltimore-i hídomlás újabb halálos áldozatai kerültek elő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086939_auto_resized.jpg
ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090023_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617014
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”