Megcsalás

Megtörte a csendet Solti Ádám volt szeretője: Közös gyermekükről is beszélt

Létrehozva: 2022.05.10.

Megszólalt a Barátok közt korábbi színészének egykori szeretője.

A Barátok közt korábbi színésze és felesége, Bernadett nemrég megdöbbentő történetükkel álltak nyilvánosság elé. Mint mondták, hosszas hallgatás és gondolkozás után úgy döntöttek, Solti Ádám volt szeretőjétől született gyermekéről mindent elmondanak.

A Blikk most elérte a színész házasságon kívül született gyermekének, a már közel kétéves kisfiúnak az édesanyját is, aki neve elhallgatását kérte.

– Köszönöm és megértem a média érdeklődését, de a kisfiam létezése óta egyszer sem fordultam a sajtóhoz, sosem volt vágyam szerepelni, és ezután sem tervezem – szögezte le a nő. – Érthetetlen számomra, hogy Ádám miért érezte szükségét annak, hogy ezzel a személyes ügyével a sajtóhoz forduljon. Az általa elmesélt történetet más szemszögből ismerem, azt én nem kívánom a nyilvánossággal megosztani. Valóban született egy közös gyermekünk, akit egyedül vállaltam. Édesanyámtól és a teljes családomtól a kezdetektől fogva sok segítséget kapva, szeretetben és biztonságban nevelem őt. A kisfiam egy barátságos, kedves, nyitott, boldog teremtmény, és mindent megteszek, hogy ez így is maradjon.

Solti Ádám volt szeretője a házaspár azon állítására is reagált, hogy a színész és ügyvédje sem érti, miért fordult a nő bírósághoz.

Ádám megkeresésével egyedüli célom a gyermekem családi jogállásának tisztázása volt, hogy ne úgy nőjön fel, hogy „félig senkié”! Nem kértem gyerektartást, és azt sem, hogy a nevére vegye. Nem kommentálom számomra megdöbbentő és megalázó megnyilvánulásait. Nem értem a celebek, influenszerek világát, amitől távol is akarok maradni. Arra kérem, tartsák tiszteletben a magánéletünket, ezzel a témával kapcsolatban ez volt az egyetlen nyilatkozatom – fogalmazott a nő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700710
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089277_auto_resized.jpg
vg.hu

Német gazdasági katasztrófa – meredek lassulásra számítanak az elemzők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082190_auto_resized.png
metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700710
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700710
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel