Bánat

Rózsa György: Nem tudtam szórakoztatni

Létrehozva: 2022.05.16.

A műsorvezető élete nagy tragédiájáról mesél a Sorok között Lutter Imrével című műsorban.

20 évig szerette rendületlenül második feleségét Kanyó Évát Rózsa György. A nő halála után a gyászoló férj hosszú ideig nem találta önmagát. Sőt, úgy érzi, magányra ítéltetett. 

Az életem ott meg is tört, az életem, a pályám, amikor Éva váratlanul meghalt.

Egyet tudtam, hogy magamat sem tudom elszórakoztatni, másokat meg végképp nem, így én nem fogok szórakoztató műsorokat készíteni

 – idézi a tévés Lutter Imre műsorában elhangzó szavait a Blikk.

 

A műsorvezetőnek született egy kislánya is, Csilla, aki egy unokával ajándékozta meg. Felesége halála óta ők jelentik a vigaszt számára. Bár Rózsa György sokszor elgondolkozik azon, mi lenne, ha Éva még mindig élne.

–  Sokszor gondolkodom el azon, hogy vajon ő mit tenne, milyen tanácsot adna egy adott szituációban, bár eléggé önfejű vagyok, így talán akkor sem mindig fogadnám meg, ha még itt lenne velem.

A Kapcsoltam című televíziós játék vezetője a műsorban azt is elárulta, hogy már valószínűleg sosem fog párt találni, hiszen az évek során rengeteg rigolyája alakult ki, mindemellett úgy érzi, már lehetősége sincs az ismerkedésre.  

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek