Kaland

Orvosától kért engedélyt Király Linda, hogy egy műsorban szerepelhessen

Bors

Létrehozva: 2022.05.06.

Orvosa engedélyével küzd a TV2 10 milliójáért az énekesnő, akinek koránt sem veszélytelen vállalás, hogy részt vesz az Ázsia Expressz harmadik szériájában. Király Linda komoly egészségügyi problémákkal küzd hosszú évek óta. Ő mégis nekivág a hatalmas kalandnak.

Forrás: Bors

Király Linda testvérével, Viktorral részt vesz az Ázsia Expressz 3. szériájának napokban induló forgatásain. Az énekesnő konzultált az orvosával, aki engedélyezte számára a kalandot, de arra kérte, fokozottan figyelje a szervezete reakcióit, hiszen komoly megterhelésre kell számítania miközben átverekszik magukat Jordánián, Törökországon, Grúzián és Üzbegisztánon

Oda kell figyelnie

Mióta elfogadtuk a felkérést, komoly edzésbe kezdtem, hogy fizikálisan felkészítsem magam a megpróbáltatásokra – kezdte a Borsnak Király Linda.

Linda Viktorral párban veszi be Ázsiát

– Erre szükség is van, hiszen nem titok, hogy pajzsmirigy-alulműködéssel küzdök évek óta, amihez párosul még az inzulinrezisztencia és az agyalapi mirigyemben lévő ciszta, amit 2018-ban diagnosztizáltak nálam. Ezek miatt rengeteg gyógyszert szedek napi szinten, és persze nem mindegy, hogy mikor veszem be őket, illetve az is fontos, hogy soha ne éhgyomorra történjen – magyarázta a nagy kalandra induló énekesnő, aki teste minden rezdülésére figyel majd.

Konzultáltam az orvosommal, aki engedélyezte az utat, ugyanakkor arra kért, hogy minden változásra nagyon figyeljek. Felkészített rá, hogy valószínűleg sokkolja majd a szervezetemet az új környezet és a megterhelés és a versennyel járó stressz, de ez utóbbit megpróbálom majd meditációval kordában tartani, és tudom, hogy a stáb orvosára is mindenben számíthatok – fűzte hozzá.

„Erre nem lehet felkészülni”

– Viktorral az a legfontosabb, hogy egymásra figyeljünk és vegyük észre, ha a másik éppen mélyponton van. Ha így teszünk, akkor egymást segítve, támogatva tudunk majd átlendülni az akadályokon – vélekedett Linda, aki már összekészített bőrönddel várja, hogy elinduljon élete egyik meghatározó kalandjára.

Állandó orvosi felügyelet

– Az utazást megelőzően már minden játékos átesett egy egészségügyi kivizsgáláson, valamint a forgatások helyszínén is állandó orvosi felügyelet mellett versenyeznek majd a párosok. Emellett minden egyéni, egészségügyi problémára vonatkozó kérést természetesen maximális odafigyeléssel és körültekintéssel kezel a stáb – fogalmazott munkatársunknak a TV2 sajtóosztálya.

Első saját lakás

Király Linda számára igencsak mozgalmasra sikeredet az utóbbi időszak. 

Megvettem az első lakásomat. Épp az út előtt vittem át az utolsó bőröndjeimet, vagyis már onnan indulok Ázsiába – mesélte boldogan az énekesnő. 

https://cdn.borsonline.hu/2022/03/z0d70ILrOKRyanpTSZsKNALlRgZUjWAlxa87BRylEew/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZmMzRlY2I2MWI3YzQyYTQ5YTg2NTBjZWZmNTI1YjY1.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Király Linda: A szüleim azt kívánták, hogy Brigitte Bardot-ra hasonlítson az arcom

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713500411
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141971_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713500411
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713500411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713500411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók