Király Linda: A szüleim azt kívánták, hogy Brigitte Bardot-ra hasonlítson az arcom

Könnyen a bizalmába fogad idegeneket?

Nyitott vagyok, mindenkinek adok egy esélyt, de van, amikor visszaélnek a bizalmammal. Elfogadom, mert a csalódás része az életnek, és tanulok általa. De művészlélekként nehezen élem ezt meg.

Sztárallűrjei sincsenek.

A szüleink úgy neveltek minket a testvéreimmel, hogy dolgozzunk meg a sikerért. Ha pedig elértük, legyünk rá büszkék, de ne szálljunk el. Az élet egyéb területein is jellemző rám a szerénység. Hálás lehetek, hogy egyáltalán megadatott a lehetőség azzal foglalkoznom, amit szeretek. Aki ilyen helyzetben van, mint én, annak kötelessége másokat támogatni.

Mit gondol, lehetett volna világsztár?

Ez számomra lényegtelen. Nagyon sok mindent elértem már, az pedig, hogy az éneklésen keresztül annyi emberhez eljuthatok, mindennél többet ér. Egyébként sosem volt olyan elhatározásom, hogy sztár akarok lenni, én csak belemenekültem a zenébe.

Nyíltan vállalja, ami az életében történik. Honnan ez a bátorság?

Borzasztóan egyedül éreztem magamat éveken keresztül. Azzal, hogy elkezdtem a betegségemről és a lelki gondjaimról beszélni, a hozzám hasonló problémákkal küzdőknek is tudtam segíteni. Ettől pedig én is gyógyultam.

Lelkizős típus?

Ha valaki úgy éli az életét, hogy nyitva a szíve, fel kell készülnie arra, hogy néha összetörik. Ez része az egésznek, de én vállalom. Azt is tudom, mi van az agyalapi mirigyemen felfedezett jóindulatú adenoma háttérben, és próbálom „kidolgozni” magamból.

Mire tanította a betegsége?

Meg kellett húznom a határaimat. Elegem lett abból, hogy meg akarok felelni másoknak. Abból, hogy míg én állandóan adok és adok, semmit sem kapok vissza. Elkezdtem nemet mondani, és az sem foglalkoztat, másoknak mi a véleménye az életemről. Az építő jellegű kritikát viszont szívesen fogadom.

Mire a legbüszkébb?

Nem is emlékszem, hányszor kezdtem elölről az életemet és a karrieremet. Erre, hogy képes vagyok újra és újra felállni.

Megbeszéli a magánéleti dolgait a testvéreivel?

Talán furán hangzik, de mi tényleg a legjobb barátok vagyunk és megosztjuk egymással a dolgainkat. Szerencsésnek érzem magam, amiért ilyen öcséim vannak.

Nekik már vannak gyerekeik. Foglalkoztatja az anyaság gondolata?

Ben és Viktor gyerekkorom óta anyatigrisnek hív. Alapvetően anyatípus vagyok, sőt azt is tudom, hogy lesz családom és gyerekem. Rábízom az életre, mikor.

Mondták már, hogy hasonlítanak a vonásai a fiatal Brigitte Bardot-éra?

Érdekes, mert amikor anyu terhes volt, megbeszélték az apukámmal, milyen legyen az arcom. Azt szerették volna, ha Brigitte Bardot-ra hasonlítok. Mások mondták már, hogy ez így van. Viccesen fogom fel, hogy a súlyommal és a magasságommal kapcsolatban viszont sajnos nem voltak kívánságaik. Nagyon sokáig nem fogadtam el magam, most teljesen más a helyzet, de ezért megdolgoztam.

Miből szokott töltekezni?

Folyamatosan meditálok vagy imádkozom, ez része az életemnek. Nekem ez olyan, mint a levegővétel. Töltekezem a családomból, a gyerekekkel és az állatokkal való törődésből.

Mivel lehet kihozni a sodrából?

Ha valaki nem őszinte, vagy visszaél mások idejével. Nem viselem el a hazugságot, de a késést is nehezen tolerálom. Mert én mindig korábban indulok el, ha időre kell mennem valahová.

Zavarja, hogy jövőre 40 éves lesz?

Nem különösebben foglalkoztat. A szüleim 65 pluszosok, de a mai napig nagyon fiatalosak. Soha nem volt téma nálunk, ki hány éves. Azt tervezem, hogy egy jó nagy bulit csapok. Persze tudom, hogy 20 évesen másként néztem ki, de nem cserélnék az akkori énemmel, mert tapasztaltabb és bölcsebb lettem.

Van olyan dolog, amiről lemaradt, pedig vágyott rá?

Ha holnap kitalálom, hogy pszichológus akarok lenni, hajlandó vagyok tenni érte. Nem a kor számít, a lényeg, hogy mit érzünk. Egy ismerősöm 50 évesen kezdett el zongorázni, és pár év alatt bámulatos zongoratudásra tett szert.

A háború miatt sokan máris a világvégét emlegetik. Hogy éli meg?

Kérdés, kinek mit jelent a világvége? Nekem azt, hogy ahol most jár a világ, az nem jó irány. A vírus és a háború is nagyon durva ébresztő az emberiségnek. A családomtól megtanultam, milyen pozitívnak és túlélőnek lenni. Voltak borzasztó nehéz feladatok az életünkben, például Ben öcsém rákbetegsége. Fel kellett nőnünk ezekhez, hogy képesek legyünk kezelni. Attól félek leginkább, hogy ezt az életigenlő látásmódot nem tudom majd továbbadni, és itt nem feltétlenül egy gyerekre gondolok.

Ez miért olyan fontos önnek?

Épp a piros lámpánál álltam az autómmal, amikor megláttam egy hajléktalant. Kiszálltam a kocsiból és megkérdeztem, mire van szüksége. Azt mondta, két napja nem evett. Beültettem magam mellé és elvittem ennivalót vásárolni. Nem az a fajta vagyok, aki ad pár száz forintot a lehúzott ablakon keresztül. Mert lehet, hogy egy ilyen gesztus megváltoztatja valakinek az életét, és ezután ő is másképp viselkedik majd másokkal.