Védekezés

B. László ügyvédje: Van egy felvétel, amin VV Fanni látható két nappal az eltűnése után

Létrehozva: 2022.04.01.

Noha elvileg hamarosan ítéletet hirdetnek, még mindig rengeteg a kérdőjel Novozánszki Fanni eltűnése és halála körül.

Március 31-én újra összeült a bíróság a ValóVilág című realityben megismert Novozánszki Fanni eltűnése és halála ügyében. Míg a vádlott B. László védőügyvédje, dr. Bálint Roland a tárgyalóteremben olyanokat mondott, hogy "Fanni csak egy prostituált volt", és szerinte nincs értelme gyilkosságról beszélni, ha nincs meg a holttest, addig a 24.hu-nak már azt fejtegette: létezik egy videófelvétel, ami két nappal az eltűnés után készült, és amelyen VV Fanni épen és egészségesen látható.

– A Novozánszki szülők arról nyilatkoztak a vallomásukban, hogy kettő nappal a lányuk eltűnése után, 2017. november 22-én felmentek Fanni lakására, ahol mindent rendben találtak. Elmondják azt is, hogy az édesapa lement a portára, hogy kérdezősködjön, mire közölték vele, hogy megnézték a biztonsági kamerák felvételeit, és Fanni aznap, délután 4 órakor hagyta el az épületet, egyedül – mondta dr. Bálint Roland.

– A vád 2017. november 20-ai emberölési minősítése téves, de az aznapi eseményért – amit kamerafelvétel is rögzít – úgy tartom, védencemet büntessék meg, és a személyi szabadság megsértése miatt ítélje el bíróság. A két nappal későbbi eltűnéshez viszont a vádlottnak semmi köze. Ez a védelem álláspontja – szögezte le a védő.

https://cdn.borsonline.hu/2022/02/TaQR3_p_PiX2u6tusmfdPvogCl408acHykD0HXccvjs/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc0MTQxYjI4MGMzZTQ1ZWE4NjdiYmU2M2JhYzhkYWMx.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Szorul a hurok? Aggasztó, mikre keresett rá a neten B. László Fanni eltűnése napján

Nyugtalanító listát mutattak be.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713582312
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145786_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713582312
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713582312
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713582312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában