G.w.M.

Nyilvánosan fakadt ki Melanie, G.w.M volt párja

hazugság
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 18. 12:00
A fiatal nő hazugsággal vádol egy műsorvezetőt csak azért, mert az meghívta a műsorába a volt párját.

Nagy Melanie két héttel ezelőtt kapott meghívást Lakatos Levente író, Levente Klubja című podcast műsorába, ahol többek között a roma nők társadalmi helyzetéről beszélgettek. A közel egy órás műsorban elkerülhetetlenül előkerült a fiatal édesanya magánélete is, így egy pár mondatban nyilatkozott arról, hogy milyen volt a házassága G.w.M-mel, és hogyan esett neki, hogy a rapper elhagyta őt, majd később összejött Kulcsár Edinával. 

Az interjú után pár nappal Varga Márk, azaz G.w.M megkereste a műsorvezetőt, akitől azt kérte, hogy ha már a volt párja lehetőséget kapott arra, hogy véleményt nyilvánítson a volt kapcsolatukról, akkor ő is szeretne reflektálni az elhangzottakra. 

Lakatos Levente erre lehetőséget adott, így megszületett egy újabb interjú, ami olyan indulatokat váltott ki Melanie-ből, amire valószínűleg sokan nem számítottak. 

”(…) Márk már nem tud meglepetést okozni a húzásaival… (már nekem kellemetlen, hogy ezt tolják az emberek arcába, ha kell, ha nem) ezért is csalódás nekem így utólag ez az egész, mert én naivan elhittem, hogy ez a beszélgetés önmagában értéket képviselhet, semmi mást és sajnos beigazolódott, hogy nem… Nem túl elegáns dolog teret adni ezen a fórumon ennek a nézőközönségnek az én meglátásom szerint, de a cél biztosan megvalósul… soha nem látott nézettség a legrövidebb időn belül.” 

Melanie az Instagram posztja alá ezek után két hastegget használt, a ”fakepeople” és a ”fakemedia” szavakat, melyek azt jelentik, hogy hamis emberek, hamis média. 

A kirohanása után természetesen Lakatos Levente sem maradt csendben és egy sorozat Instagram live-ben leírta, hogy Melanie hamis állításokkal téveszti meg a közönségét, hiszen a dolgok nem akkor és nem úgy történtek, ahogy a fiatal nő állítja

Azt író ezek után egy nyilvános posztban felvetette a nagy dilemmát, ha Melanie ebben a témában ferdít, akkor másban teljesen őszinte lenne? 

”Melanie leírt valamit, ami nem a pontos igazság. Ha ennyire pontos a magánélete igazságában, akkor…” 

G.w.M volt párja a hírek szerint – és a reakcióiból is ez látszik – nagyon nehezen dolgozza fel, hogy a rapper Kulcsár Edinával él együtt. A közös gyermekeik miatt azonban fontos lenne, hogy uralkodjon az indulatain és jó kapcsolatot ápoljon a kicsik édesapjával. G.w.M észéről ennek nem lenne semmi akadálya. De egy jó viszonyhoz két ember kell…

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.