SZOMBATHY Gyula

Kiderült: Még egy vérrög van Szombathy Gyula fejében

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 23. 20:00
Jó hírek érkeztek a 77 éves színművészről, aki három héttel ezelőtt kapott sztrókot, pont egy szívműtétje után. A Kossuth-díjas művész állapota gyorsan kezdett javulni, a gyógyulásának tempója még az orvosait is meglepte. Az is kiderült, hogy még egy vérrög miatt kell aggódnia Szombathy Gyulának.
Bors

Mint arról lapunk elsőként beszámolt, Szombathy Gyulának három héttel ezelőtt be kellett vonulnia egy rehabilitációs intézetbe, mert egy rutin szívműtét után sztrókot kapott. A színművész az élni akarásának és a gyors segítségnek köszönhetően komolyabb szövődmények nélkül vészelte át ezt az embertpróbáló időszakot. 

A művész első beszélgetésünkkor igen szűkszavúan nyilatkozott, szeretett volna a gyógyulására koncentrálni. Bár egyre jobb Szombathy Gyula kedve, tisztában van vele, hogy még időre van szüksége a teljes felépüléshez. Azt mondja, hogy a gyors gyógyulásban a humor segíti. Ám az is kiderült, hogy még egy vérrög van a fejében. A színész aggódik az orvosok új felfedezése miatt, ők azonban nyugalomra intették - remélhetőleg nem okoz majd problémát és felszívódik.

Szombathy Gyula állapotáról többet olvashatnak a holnapi Borsban! Cikkünkből az is kiderül, hogy a Kossuth-díjas színész milyen csodával határos ütemben épül fel, és hogy mikor mehet haza a kórházból.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.