Pódium

Apja babérjaira tör? A Barátok közt sztárjának fia is színészetet tanul

Létrehozva: 2022.02.11.

Módosítva: 2022.02.11.

A Barátok közt sorozatban eltöltött 23 év alatt a humoros, de kissé bárgyú Novák Lacit megformáló Tihanyi Tóth Csabából férj, majd aztán családapa lett. Most a színész először a Borsnak mesélt arról, hogy miként folytatja családi vállalkozásban a pályafutását, sőt, hogyan kapott kedvet, kisfia a 10 éves Nimród is a színész mesterségére?

Tihanyi Tóth Csaba 23 évig bújt bele a Barátok közt kissé együgyű Novák Lacijának bőrébe, de mindezt teljes hitelességgel, és elhivatottsággal tette minden nap. Mint tudjuk, ő az egyetlen színész a sorozatban, aki megszakítás nélkül vitte végig a 23 évet a sorozatban. A Bors kíváncsi volt rá, hogy nem hiányzik-e a forgatás a sorozatbéli Novák Lacinak? 

Dehogynem, nagyon hiányzik, főleg, mert mi tényleg „barátok közt” voltunk az életben is. A stábbal, a színészkollégákkal a forgatások alatt igazi klubélet alakult ki, amit hiányolok, amióta megszűnt a Barátok közt – kezdte történetét Tihanyi Tóth Csaba.

Apja nyomdokaiba lép

Tihanyi Tóth Csaba szerint a sorozatban köztük nem volt féltékenykedés, amit igazi kuriózumnak tart a színészetben. Ennek az volt az oka, hogy sohasem akarták eljátszani a másik szerepét, hiszen egyszer volt szereposztás. 

Ezt a hivatást szerintem szívből csinálhatja az ember, s ekkor válik a hobbijává a szakmája – mesélte Csaba, és éppen ezért a már tízéves fiát, Nimródot is arra tanítja majd, hogy úgy válasszon szakmát, hogy szeresse, amit csinál. Tihanyi Tótéknál már-már családi hagyomány, hogy színészetre adják a fejüket, hiszen Csaba édesapja is színész, Tihanyi Tóth László, és Csaba gyönyörű felesége, Bognár Rita, énekesnő is a színésszel áll a színpadon. Ahogyan a fiúk is éppen azon töri a fejét, hogy színész legyen-e, ha nagy lesz.

– Én támogatom abban, amit ő nagyon szeretne, de azért mindig elmondom, hogy ezt csak teljes erőbedobással lehet végezni, fél gőzzel nem éri meg belekezdeni sem. Földesi Margit színitanodájába jár, és zongorázni is elkezdett. Nyitott a művészetekre, és közben minden más is érdekli. A színészkedést mi tiltani nem fogjuk, inkább beavatjuk, segítünk neki, hogy megtalálja a saját útját ebben a csodás világunkban – újságolta lapunknak Tihanyi Tóth, de hozzá tette azt is, hogy nem ez az első eset, hogy fia a színészkedéssel találkozik, hiszen apa és fia már játszottak együtt a sorozatban is. A kis Nimródnak anno Novák Laci unokáját kellett hitelesen eljátszania, és mindketten nagyon szerették ezt a helyeztet.

A Barátok közt sorozatban szerepelt először apukájával, kisgyermekként Nimród

Segít a rokonság 

A Tihanyi Tóth családban a saját ötletükön alapuló családi Tihanyi vándorszínpadon munkálkodik a família apraja nagyja. A szerepek az évek során szépen kialakultak, s ahogy már 25 éve járják az országot, a siker számukra úgy tűnik, töretlen. 

Bognár Ritával 2004-ben házasodtak össze. Azóta a színpadon is egymás társai

A Tihanyi Vándorszínpad a közönség szórakoztatására jött létre, immáron 25 éve. Egész évben úton vagyunk, és gyönyörű jelmezekbe öltözve ápoljuk magyar zenei hagyományainkat: az operettet, a magyar nótát, és egy éve már nyitottunk a magyar táncdalok felé is. Együtt az egész család ezen dolgozik, kezdve a 80 éves apámtól, aki édesanyámmal együtt a csapat menedzserei. A felségem velem a színpadon áll, testvérem, Tihanyi Tóth Kinga pedig, a mesedarabokat írja – mesélte büszkén a színész. Több, mint 3500 előadás van mögöttük, de nemhogy megunták volna, mindig próbálnak újítani a műsoron, újra és újra. Így, nem csak a felnőtt közönségnek szólnak a zenés műsorok, hanem a gyerekeknek is kedveskednek a mesedarabjaikkal, mely meseelőadásoknak a zenéjét is családtag, nevezetesen Bognár Gyula, Tihanyi Tóth Csaba apósa írja.

Tihanyi Tóth Csaba és társulata szombaton a IX. Vámosi Lencse és Hurkafesztivál sztárvendégei lesznek a Borsban az igazság című operett műsorukkal

 

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711672512
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17067676_auto_resized.jpg
life.hu

Íme, azok a csillagjegyek, akik kiváló anyává válnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711672512
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711672512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073487_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem normális" - Harry herceg kiborító viselkedésére szavak sincsenek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...