Tévéműsor

Szekeres Adrien bevallotta, valójában miért vállalta el a TV2 műsorát

Létrehozva: 2022.02.20.

Szekeres Adrien énekesnőt a Sztárban sztár teljesen kimozdítja a komfortzónájából. Maga sem hitte volna, hogy az átalakulások ilyen jól sülnek el, és nemcsak a közönséget, hanem még a szeretteit is sikerül alaposan meglepnie.

Forrás: TV2

Az ország házibulijának színpadán előbb a rendkívül dögös díva, Kylie Minogue bőrébe bújva kellett elvarázsolnia a közönséget, majd a szexi lányokkal flörtölő rapperré, Pitbullá alakult. Márpedig minkét szerep igencsak távol áll tőle.

Pont ezért vállaltam ezt a műsort – mondta a Hétvégi Borsnak Szekeres Adrien. – Az a feladatunk, hogy feszegessük a határainkat. Imádom, amikora műsor előtt sétálok végig a folyosón és mindenki rácsodálkozik a másikra. Annyira viccesen nézünk ki ezekben a maszkokban, jelmezekben. Pláne, amikor felnőtt nőként, anyaként például egy kopasz rapper bőrébe kell bújnom. Nagyon jól szórakoztam. A produkció pedig, hát… Mindenesetre hihetetlenül sok munka volt vele. Már csak azért is, mert ugye, én nem vagyok férfi. Nem beszélve arról, hogy soha életemben nem rappeltem. Még csak meg sem fordult a fejemben. A kislányom mondta is, hogy ha Pitbullt meg tudom csinálni jól, akkor az nagyon-nagyon menő lesz. 

Fotó: Ripost

S tényleg az lett. Az TV2 idei műsorának eddigi talán leglátványosabb átalakulását láthatta a zsűri és a közönség. 

Múlt hét vasárnap óta én vagyok a cool-mami. A lányom egyébként ott volt velem a stúdióba és tartotta bennem a lelket. Mert gyomoridegem volt, mielőtt felléptem a színpadra. De szinte biztos vagyok benne, hogy végül sikerült mindent kihoznom a rám szabott feladatból, amit csak tudtam. Szerencsére csupa pozitív visszajelzést kaptam rá. 

Maga is meglepőnek találja, hogy Kylie Minogue karakterével sokkal többet küzdött. Mert nőként vannak mozdulatok, gesztusok, amelyeket ösztönösen máshogy csinál. Nem mintha azt a szerepet nem élvezte volna. S most már kifejezetten várja, hogy a következő kihívás vasárnap este hogyan sikerül majd. Pedig korábban nehezen tudta magát elképzelni ilyen helyzetben.

Fotó: Knap Zoltán / Bors

– Sokáig nem mertem elvállalni a műsort, nem akartam, hogy a gyerekeimet kinevessék miattam. Szerencsére ez a félelmem teljesen alaptalan volt, sőt, a gyerekeim barátai már a műsor alatt olyan üzeneteket küldtek, hogy „anyád milyen menő”, meg ilyen dolgok. Nagyon aranyosak voltak, és tényleg én lettem a „cool-mami” – mesélte nevetve Adrien.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714957217
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182819_auto_resized.jpg
life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714957217
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187437_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap