Mindösszesen egy hetet bírt ki a nő, aki kipróbálta a korábbi Spice Girl különös diétáját.
Nemrégiben az énekesnő férje, David Beckham nyilatkozott arról, hogy feleségével képtelenség mást etetni, állítása szerint hiába szeret főzni, és ajánlgatja nejének a jobbnál-jobb fogásokat, Victoria 25 éve minden egyes nap ugyanazt eszi: halat. A különös trend letarolta a netet, és bár úgy tűnik, ez tökéletesen bevált Victoriának, más hatalmasat csalódott a módszerében.
A kétgyermekes anya, Dianne Bourne ugyanis egy hét után azt tapasztalta, hogy ahelyett, hogy fogyott volna, még hízott is, pontosan fél kilóval mutatott többet a mérleg. Ami viszont ennél is jobban zavarta, hogy a mindennapos halsütés miatt az egész ház bűzben állt.
„A ház bűzlik a haltól, naponta kell kivinnem a szemetet, mégis úgy érzem, mintha az óceán partján laknánk” – idézte a Vince.hu a Mirror cikkét.
A harmadik dolog, ami betette a kaput a családnál, az az volt, hogy mennyivel költségesebb volt így étkezni, szó szerint anyagi csődöt jelentett, egy hét alatt csak halra 23 ezer forintnak megfelelő fontot költött.
Emellett az étrend igencsak legyengítette Dianne-t, aki a harmadik napon ezt írta ki közösségi oldalára: „A hét közepén el szoktam menni futni, de őszintén szólva most nem érzem magamban az erőt. Éhes is vagyok, szóval inkább kihagyom.”
A negyvenes nő így mindössze egy hétig bírta, a hetedik napon úgy döntött, hogy visszaáll eredeti étrendjére, ami gyümölcsből, zöldségből, rizsből, húsból és tésztából áll.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.