Másfél hónapja tudja, hogy mellrákos és már az első kemoterápiás kezelésen is túl van a népszerű írónő R. Kelényi Angelika. Kiderült, két éve félrediagnosztizálták és nem küldték el további kezelésekre, így alakulhatott ki nála a daganat.
"Az ember nagyon könnyen belenyugszik egy számára kedvező diagnózisba, pedig éreztem, hogy valami nem kerek, de örömmel elhittem azt, ami a leleten szerepelt" – írta arról az időszakról Angelika.
Az írónő nem csügged és nem temeti maga alá a letargia, hanem próbál erős és jókedvű maradni. Tudja, hogy a kemoterápiának a mellékhatásaitól nem lesznek könnyűek a mindennapok. Ezért is döntött úgy, hogy kislányával is őszintén beszél a betegségéről.
"Elmondtam, hogy kemoterápiát fogok kapni, ami legyengít és lehet, hogy baromi pocsékul leszek. Erre rákérdezett, hogy rákos vagyok-e. Én meg bólintottam, hogy igen.
Összetört. Lassan öt éve veszítettük el az apukáját, és a rák a legtöbb ember szemében egyenlő a halálos ítélettel. Elég nehezen tudtam elmagyarázni neki, hogy nem áll szándékomban meghalni, és nem fogja elveszíteni a másik szülőjét is
– írta Facebook posztjában Angelika.
Angelika nem szeretné, ha a mindennapjaikat beárnyékolná a betegsége és bár a kemoterápia utáni napokban nagyon rosszul volt, sikerült felállnia és minden napot mosolyogva indítani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.