Royal family

Fény derült a titokra, erre vágyik a legjobban a kis Sarolta hercegnő

Bors

Létrehozva: 2021.12.21.

Módosítva: 2021.12.21.

Ikonikus tárgyat örökölt Nagyanyjától, Diana hercegnétől.

A királyi családhoz közel álló bennfentesek szerint, Diana hercegné unokája, Katalin és Vilmos lánya, Sarolta hercegnő elsőként választhat majd örökséget néhai nagyanyja ékszerei közül, amikor felnőtté válik. A pletykák szerint ráadásul valószínű, hogy Diana legikonikusabb darabját is ő örökli majd, ami nem más, mint a Spencer Tiara, vagyis az a korona, amit akkor viselt, amikor Károly herceggel összeházasodott.

Diana a híres Spencer Tiarával. Fotó: Northfoto

A tiara jelenleg Diana öccsénél, Charles Edward Maurice Spencernél van. A palota egyik bennfentese a Good to Knownak ráadásul azt mondta, hogy Vilmos közel áll Diana testvéréhez és egyszer megkérdezte tőle, hogy Saroltáé lehet-e majd a híres ékszer.

„Vilmos tisztában van vele, hogy a grófnak is vannak lányai, de mindketten egyetértettek abban, hogy Diana ikonikus darabját az első lány unokának kell örökölnie.”

Egy másik bennfentes hozzátette, hogy Sarolta nagyon izgatott a dolog miatt, rengeteget meséltek neki Dianáról és sok fotót látott, amin azt a bizonyos tiarát viselte. Sőt, a kis hercegnő műanyag tiarával szokott játszani és úgy tenni, mintha az igazi lenne a fején.

A Spencer Tiarát az 1930-as években tervezte Garrard és a Spencer család tulajdonában lévő ékszerekből készült. A hagyományoknak megfelelően a brit királyi család menyasszonyai általában a királynőtől kapnak koronát, ám Diana viselhette a saját családjától kapott ékszert a nagy napon.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27125_resized.jpg?avcount=1713276021
origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713276021
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134839_auto_resized.png
metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134614_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Frank Füredi a brüsszeli konferenciáról: El akarnak minket hallgattatni!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27121_resized.jpg?avcount=1713276021
origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gFMkNxLZ8mp7ZXxrkAMmHVK6DSu5bgyr2zLnOrEa_us/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ0ZTZmOGIwODUxNDRlYzg5ZjVlYTgwMWQ1ZDhiZDRj.jpg
Időcsapda

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/spCq4IxLqTvnlJbkVyhqrwJzeXNfPMI8jSjWoC1WW5Q/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I5YjU1MmU5NjU2ZDRhY2Q4ZWZlYTU5YzRlMTBlZTgx.jpg
Emlékezés

„Elmondhatatlanul hiányzik” - megrendítő vallomást tett Gesztesi Károly utolsó szerelme