Celeb

Negyedik hullámmal kapcsolatos félelmeiről beszél Fodor Zsóka

Bors

Létrehozva: 2021.11.26.

népszerű színésznő is az oltás mellett kampányol! Fodor Zsóka már a harmadik, emlékeztető dózisát is megkapta, és az ingyenes influenza oltással is élt.

Forrás: Metropol

Hónapok óta élvezhetjük a színházak előadásait, ám a művészek aggódnak a járvány negyedik hulláma miatt. Fodor Zsóka nagyon reméli, hogy már nem lesz szükség újabb korlátozásokra, ám ehhez arra lenne szükség, hogy minél többen éljenek az oltással.

Csak az oltás

A színésznő már mindhárom dózisát megkapta a védőoltásnak, sőt már az influenza elleni vakcinát is beadatta.

– Én teljes mértékben oltáspárti vagyok. Mind a három oltást felvettem, és ha úgy adódik, akkor a negyediket is kérni fogom. Emellett még beoltattam magam az influenza elleni védőoltással is. Én nagyon hiszek benne! Viszont amiatt el vagyok keseredve, hogy még mindig vannak, akik megtagadják az oltást hamis érvek és indokok alapján. Láttunk sajnos erre példákat, akár híres emberek között – kezdte a Metropolnak Fodor Zsóka, aki reméli, hogy az oltatlanok is belátják, hogy másképp nem állítható meg a vírus, csak a vakcinával.

Aggódik a korlátozások miatt

Az ország Magdi anyusa bár szerencsére még nem tapasztalta azt, hogy a negyedik hullám miatt kevesebben járnának színházba, mégis aggódik amiatt, hogy bezárhatnak a színházak.

– Nagyon aggódom a művészvilág jövőjéért, ha esetleg jönne egy erősebb hullám... Szerencsére nekem még nem mondtak vissza előadást: vasárnap délután a Belvárosi Színházban lépek fel, a jegyek 80%-a elkelt. Én azt sem bánom, ha a közönség maszkban ül ott, csak üljenek ott! Nagyon reménykedem, hogyha maszkban is, de nem maradnak el előadások, és nem kerül padlóra megint a művészvilág – tette hozzá a népszerű színésznő.

Aggasztó pénzkérdés

Zsóka bár nagyon figyel az egészségére, nemrégiben egy ízületi probléma miatt le kellett mondania előadást.

– Volt olyan előadás nemrég, amit sajnos nekem kellett lemondani, mert volt egy kis ízületi problémám, de ezek át lettek téve tavaszra. Az viszont biztos, hogy anyagilag eléggé megviseli mindnyájunkat ez a járvány.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714978211
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714978211
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190701_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Volt, aki kétségbe vonta? Bombázó édesanya lett az egykori tinisztárból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián