Árpa Attila: Az lett volna a baj, ha nem markolok oda, ahova markolni kellett

Árpa Attila: Az lett volna a baj, ha nem markolok oda, ahova markolni kellett

Dancing with the stars
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 02. 15:30
Árpa Attila imádta, hogy férfiként viselkedhetett a táncpartnerével, a fizikai teljesítményével azonban még mindig nem elégedett. Fogadkozik, hogy a második adásra  még többet hoz ki belőle a táncos partnere, Stana Alexandra.
Bors

”A vaddisznó felszántotta a táncparkettet” – írta a Bors múlt szombaton, Árpa Attila első tánca után, melyet Stana Alexandra oldalán mutatott be a TV2-n, a Dancing with the Stars című showmsorban. A színész-rendező nevezte vaddisznónak magát a bemutatkozó kisfilmjében, szerinte ugyanis a habitusa sokszor hasonló, mint egy dúvadé. Ez a tulajdonsága viszont, pont jól jön egy táncos műsorban, ahol a megfelelő felkészülés után szó szerint be kell robbanni a táncparkettre, és ott a csillárt is letépni. Mert az a jó buli.

Árpa Attilának és Stana Alexandrának nagyon jól sikerült az első produkció, és már lázasan készülnek az újabb megmérettetésre. 

Voltam már mindenféle szerepben a képernyőn, énekeltem, jelmezbe bújtam. De ez a szerep az, amit a leginkább alábecsültem. Jóleső izgalom mindig volt bennem a szereplések előtt, de a Dancingben kifejezetten lámpalázas voltam, ami számomra idegen érzés volt – mondta a Bors megkeresésére, Árpa Attila – A tánchoz rengeteg munka, odafigyelés, állóképesség kell és, ha őszinte akarok lenni, még mindig azt érzem, hogy számomra testidegen az egész. De nagyon igyekszem! 

A kommentelők szerint a színész-rendező annak ellenére is sármos volt, hogy nem érezte komfortosan magát a parketten. Árpa erről egészen mást gondol: 

Hát, minden voltam az első adásban, csak sármos nem! – mondta nevetve, majd hozzá tette: – A szerep, amit játszottam, viszont kifejezetten jólesett. Volt benne szándékosság, hogy ennyire rámenős férfi voltam a táncunk alatt. A mai világban, amikor már nem segítheted fel egy nőre a kabátját, mert úgy elcsúsztak a határok, hogy nem tudhatod, hogy macsó predátornak vagy simán csak rámenősnek hisznek, jól esett a klasszikus férfi szerepben lenni. A koreográfiánkban az lett volna a baj, ha nem markolok oda, ahova markolni kellett. 

Attila azt mondja, hogy szombaton egészen más oldalát mutatja meg.

Örülök, ha hölgy a nézők sármosnak láttak a múlt héten, nekik üzenem, hogy most szombaton leszek igazán az! A vaddisznó párduccá változik, köszönhetően a táncos partneremnek, aki a lehető legtöbbet hozza ki belőlem.
Amikor azt kérdezzük az alfa hím Árpa Attilától, hogy ki a főnök kettejük között, így felel:

Természetesen Alexandra. Ez most nem az a helyzet, hogy én irányítok. Legfeljebb a tánc közben, ha az a feladatom. Most engednem kell, hogy vezessenek és ha őszinte akarok lenni, nagyon is jólesik, hogy egy kicsit hagynom kell magam. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.