Celeb

Megmutatta tökéletes testét: Teljesen levetközött Gömöri András Máté

Bors

Létrehozva: 2021.10.03.

Polyák Lilla férje csak óriási küzdelem árán érte el a célját.

Forrás: BORS

Gömöri András Máté imádja a feleségét, de a rengeteg munka mellett szinte minden szabadidejét edzéssel töltötte. A színész túl van az idei szezon első versenyén, ahonnan nem akármilyen helyezéssel tért haza. Úgy döntött, éppen itt az ideje, hogy szerelmét romantikus randevúra hívja.

Ezüstérmes lett

Pécsett került megrendezésre a Magyar Naturál Testépítő szövetség által megvalósított verseny, amelyen Máté ex-bajnokokkal mérte össze a teljesítményét, ezért külön öröm a számára, hogy ilyen ezüstéremmel díjazták.

- Egy Európa-, és világszinten is kiemelkedő mezőnnyel álltam egy színpadon. Nagyon büszke vagyok, hogy egy óriási küzdelem után, egy ilyen erős mezőnyben második helyezést sikerült kivívnom - mondta Máté, aki szerette volna méltóképpen megünnepelni a győzelmét.

Végre bármit ehet

 A versenyfelkészülés 17 hete alatt szigorú diétát tartott, ezért úgy gondolta, a kitartásáért megjutalmazza magát és a feleségét is.
Vasárnap szabadnapom van a diétámban, elviszem a feleségemet ebédelni és vacsorázni is - mondta a színész, aki fejben máris a következő versenyére készül.

 - Hétfőtől „Back to the business”, ugyanis október 30-án Bukarestben vár a világbajnokság, ahol a cél továbbra is a profi kártya megszerzése. Hatalmas köszönetet szeretnék mondani a csapatomnak, az edzőmnek és a legnagyobb támaszomnak: a feleségemnek, Polyák Lillának - tette hozzá Máté.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713493212
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142700_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajna érdemrenddel tünteti ki Alain Delont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713493212
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713493212
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713493212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140537_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók