Csak a szerencsének köszönhető, hogy senki nem sérült meg a Séfek Séfe stúdiójában

Csak a szerencsének köszönhető, hogy senki nem sérült meg a Séfek Séfe stúdiójában

Séfek séfe
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 28. 15:30
Eszeveszett tempóban folytatódik a reality főzőműsor. Csak a szerencsének és persze a séfek körültekintésének köszönhető, hogy senki sem sérül meg a stúdióban.
Bors

A TV2 Séfek séfe keddi adásában több versenyző is olyasmit tesz, amivel komoly balesetveszélynek teszi ki társait. Mindenkit hajt a versenyszellem, emiatt pedig őrült gyorsaság és kapkodás mellett kezdik el főzni a mai ételeket. Úgy tűnik, semmit sem tanultak a tegnapi esetből, amikor a kialakult rendetlenség miatt Vomberg Frigyes torkaszakadtából megálljt parancsolt nekik, miután elengedték a fülük mellett, András tanácsát, hogy tartsanak rendet és tisztaságot. 

Nem változnak

Perceken belül ugyanolyan, ha nem nagyobb rumli alakul ki a konyhában mindez úgy, hogy ez a mai Frici napja, akitől elvileg tartanak a versenyzők. Bár ezek szerint nem eléggé, hiszen többen is óriási baklövést követnek el, ami akár életveszélyes helyzetet is teremthet.

Felelőtlen döntés

Laki például kiborít egy adag tejszínt, ám ahelyett, hogy feltörölné, idő hiányában nem mindennapi megoldáshoz folyamodik. A kezébe vesz egy konyharuhát és nemes egyszerűséggel letakarja vele a padlóra kiömlött csúszós alapanyagot. Ha valaki elcsúszik rajta, csonttörést is szenvedhet és nem folytathatja a játékot. Sőt, az is benne van a pakliban, hogy az egyik versenyző hegyes tárggyal, netán késsel a kezében esik el, ami beláthatatlan következményekkel járna.

Újabb figyelmeztetés

Nem csoda, hogy Frici ismét felcsattan, leállítja a versenyzőket, sőt még az órát is.

Figyeljetek! Mi a tököm van itt?! Szerintetek ezt egy konyhán el lehet viselni? – kérdezi Frici a versenyzőktől, aki szerint megengedhetetlen, amit Laki tett.

Könnyelmű voltam, elengedtem magam és úgy hagytam. Egy normális munkahelyen emiatt azonnal kirúgnak – látta be Laki, s már csak abban bízhat, hogy a séfek megkönyörülnek rajta és továbbengedik a versenyben. De vajon amit eddig letett az asztalra az elég lesz a továbbjutáshoz?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.