A műsor elérkezett abba a szakaszba, amikor a továbbjutott versenyzőknek bizonyítaniuk kell, hogy akkor is megállják a helyüket, ha csapatban kell dolgozniuk. A tét óriási, hiszen a korábbi szabályokról eltérően a séfeknek már az első feladat után döntést kel hozniuk néhány versenyzőről.
A versenyzők azt hiszik, könnyebb dolguk lesz, hiszen osztozhatnak az adott feladatokon, de ami történik, arra senki sincs felkészülve.
A hétfői Wolf András napja, a választott tematikája alapján pedig első feladatként egy fél sertést kell feldolgozniuk a versenyzőknek, majd a belsőségekből bőségtálat készíteni. Óriási káoszt csinálnak a konyhában.
– Nemcsak a jó étel elvárás, hanem a rendezett pult és a rendesen szétbontott hús – mondta András, akinek a szavait teljesen figyelmen kívül hagyják. Ez ahhoz vezet, hogy Vomberg Frigyes teljesen kikel magából, és torkaszakadtából kiabálni kezd.
– Állj meg! – ordítja Frici olyan hangosan, amilyenre eddig még nem volt példa. – Nem hallottátok, hogy szólt a nap séfje?! Mit csináltok? Meg volt adva, hogy mi a követelmény, nem feleltek meg neki! – kiabálja Frici, aki a kamerák előtt elmondja, mi játszódott le benne.
Nem tartom illőnek azt, hogy amikor a nap séfe szól, akkor nem figyelünk oda rá. Úgy gondoltam, hogy ha egy kicsit odacsördítek, akkor talán nagyobb tiszteletet kap
– magyarázta a séf, aki elérte a célját.
– Őszintén megmondom, összesz.rtam magam – mondja az egyik férfi versenyző.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.