Átesett a ló túloldalára az egykor duci Polgár Tünde. A Feleségek luxuskivitelben című műsor sztárja Lilu YouTube-műsorának a vendége volt, ahol őszintén vallott durva fogyásáról.
Már egészen a 20-as éveim közepén rájöttem arra, hogy nem mindegy, mit eszem. Egy időben eléggé duci voltam, a hormonjaim eléggé föl-le járkáltak a miómáim miatt. Akkor rájöttem, hogy ezt tudom kontrollálni gyógyszerek nélkül, és ez egy fantasztikus élmény volt. Nem mondom, hogy nem estem át a ló túloldalára, mert aztán amikor nagyon élveztem, hogy van valami, amit kontrollálok az életemben, akkor 44 kilóra lefogytam, tehát az már tényleg az anorexia szintje volt
– mesélte Polgár Tünde.
Saját bevallása szerint is csont és bőr volt, betegesen diétázott. Majd elmesélte, hogyan lábalt ebből ki.
Megláttam magamról néhány nyaralási fotót, és azt mondtam, hogy ezt a nőt én többé nem szeretném látni. Az mellbevágó volt, amikor egy szűk, csíkos nadrágban egy kis topban meglátod magad 44 kilósan, nem tudod, hogy honnan menekült ez a szerencsétlen éhező. Az arcom 50 évesnek nézett ki, annyira beesett volt. Akkor lehettem, olyan 24-25 éves
– mondta a luxusfeleség.
Hozzátette, fogyását egy mellkisebbítő műtét előzte meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.