Celeb

Bártenderként keresi most a kenyerét Jolly fia – Apja segítsége nélkül futna be Tarcsi Szilveszter

SM

Létrehozva: 2021.09.13.

<p>Szilvesztert mindenben támogatja ismert apja, Jolly, azonban fiatal kora ellenére saját erejéből szeretné elérni célját. Egy újabb lépést tett a siker felé azzal, hogy jelentkezett a TV2 tehetségkutatójába.</p>

Forrás: TV2

Édesapja nyomdokaiba lépett Jolly fia, Tarcsi Szilveszter. A 19 éves fiú a Sztárban sztár leszek! műsorban próbált szerencsét, hogy bizonyítsa, egyedül, apja segítsége és nevének felhasználása nélkül is meg tudja valósítani álmát, hogy ismert énekes legyen.

Kiskorom óta figyelemmel kísértem a Sztárban sztár című műsort, azóta arról álmodoztam, milyen jó lenne egyszer ott színpadra lépni, és megmérettetni magam, hogyan tudok más bőrébe bújva teljesíteni. Bemutatkozásomkor Majka egyből fölfigyelt a vezetéknevemre, kérdésükre elárultam, hogy Jolly az édesapám. Többen rácsodálkoztak, nem tudták, hogy van egy nagy fia is – mesélte a Bors érdeklődésére Szilveszter, akinek komoly elképzelései vannak a jövőjével kapcsolatban. Híres apja ellenére úgy érzi, segítség nélkül akarja elérni céljait.

– Sosem azért akartam zenével foglalkozni, mert Jolly fia vagyok. Van közös dalunk, volt, amikor együtt léptünk fel, de én a magam utam szeretném járni. Soha nem akartam ebből előnyt kovácsolni, és a bennem rejlő tehetséggel szeretnék sikeres lenni. Apu szerzeményeit tiszteletben tartom, nem fogom egyiket sem feldolgozni, én saját dalokat szerzek, azokat az érzéseket írom ki magamból, amiket én éltem át – mondta határozottan a fiatal tehetség, majd hozzátette, idővel csak a zenével kíván foglalkozni, de most bártenderként keresi a kenyerét.

– Egy belvárosi szórakozóhelyen dolgozom három hónapja. Ebben a szakmában még kezdő vagyok, igyekszem tökéletesen elsajátítani. Az időm jelentős részét ez a munka tölti ki, mellette a maradék két szabadnapomon foglalkozom főleg a zenével. Egy éve van egy barátnőm, komoly kapcsolatban élek, és már tervezgetjük együtt a közös jövőnket, a vele töltött idő is nagyon fontos számomra. Mindenben támogat, bármit csinálok, mellettem van, kíséri az utamat. Számítok az őszinte véleményére, mert ha írok egy dalt, őt mindig megkérdezem, mit gondol róla. Igyekszem a munkát, a zenét és a magánéletet egyensúlyba hozni – fűzte hozzá.

Szilvesztert kitartásra nevelték, ha a Sztárban sztár leszek! nem hoz számára jelentősebb előrelépést, álmairól nem mond le.

– A zenében nőttem föl, korán tudtam, ezt az utat választom. Semmi nem tántoríthat el a céljaim elérésétől. Az a típus vagyok, akit kidobnak az ajtón, bemászok az ablakon, addig megyek, amíg célba nem érek – mondta.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek