Schobert Norbi kisfia: Apa, hogy lehetek olyan, mint te?

Schobert Norbi kisfia: Apa, hogy lehetek olyan, mint te?

változás
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 24. 14:15
Schobert Norbi a rajongóinak mutatta meg, hogy mennyire büszke a 15 éves fiára. Norbika hatalmas változáson ment keresztül az elmúlt évek alatt, amiért ő és az édesapja is keményen megküzdött.
Bors

A bejegyzésében elárulta: ő ennyi idősen egyáltalán nem büszkélkedhetett a megjelenésével, ugyanis akkoriban 104 kilót mutatott alatta a mérleg.

Én videót néztem, pöri, nokedli, csoki, rántott hús. Nem volt Apám aki adott volna példát, megoldást – írta a posztjában.

Norbi a Borsnak elmondta, hogy éppen emiatt hatalmas volt benne a felelősségérzet, hogy a gyermekét megóvja a rengeteg csalódástól, amit neki évekkel ezelőtt át kellett élnie. 

– Norbika egészen 13 éves koráig nem akart ezzel foglalkozni. Kicsit túlsúlyos volt, rossz tanuló és nagyon eleven. Előfordult, hogy a benzinkúton beleharapott egy csokiba, csak hogy megvásároljuk. Nagyon kemény időszak volt – kezdte a Borsnak Norbi, aki mindent megtett azért, hogy jó útra terelje a fiát.
Próbáltam inspirálni, ráküldtem a futógépre és ott álltam mellette, ami miatt sokan beszóltak nekem – tette hozzá.

Saját elhatározás

Hosszú idő után megérkezett a várva várt áttörés és a fiú maga döntött úgy, hogy szeretne változtatni az életmódján.

Elém állt és azt kérdezte tőlem: Apa, hogyan lehetek olyan, mint te?

Elsősorban azt tanácsoltam neki, hogy javítson a tanulmányi eredményein. Elkezdte kijavítani a jegyeit és három évvel ezelőtt megfogadta az étkezési tanácsaimat is. Egy év alatt lefogyott, elkezdett vízilabdázni, crossfittezni, közösen szerepelt velem a Retro tornámon. Már nem én motiválom őt, hanem ő engem– tette hozzá Norbi.

Jövőkép

Az édesapa szerint annak köszönhetik az áttörést, hogy a fia elgondolkozott a saját jövőjén.

– Azt látta, hogy a saját korosztályában mindenki bulizik, iszik, cigizik, drogozik és nincsen jövőképük, de Rékában és bennem látott. Ma már fürdőzik abban a tiszteletben és szeretetben, amit a visszajelzések által kap. Persze, ahogy az ilyenkor lenni szokott, az irigységet is megtapasztalja, de már elég okos ahhoz, hogy ezt is tudja értékelni, hiszen ez is egyfajta elismerés – mondta Norbi, aki mérhetetlenül büszke a fiára.

– Ő egy nagyon jó lelkű, mély érzésű és nagyon szerény gyerek. Büszke vagyok rá, amiért ilyen szép eredményeket ért el. Úgy vagyok a saját gyerekeimmel, mint a társadalommal: akkor is segíteni akarok, ha haragszanak érte. Sokan utálnak engem azért, mert lerombolom a “body pozitív” mozgalmat, ami egyébként megöli az embereket. Ha ezt elfogadjuk, akkor már csak egy lépés választ el minket attól, hogy visszahozzuk a dohányreklám plakátokat. Először a fiam is rosszul állt ehhez, de úgy gondolom, a szülő felelőssége, hogy segítsen, ha azt látja, hogy a gyermeke lefelé száguld a lejtőn. Lehet, hogy abban a pillanatban utálja, de biztos vagyok benne, hogy később meghálálja majd mindazt, ami érte teszek - fogalmazott Norbi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.