Elhagyja az országot a luxusfeleség 19 éves fia, ebben az országban próbál szerencsét

Elhagyja az országot a luxusfeleség 19 éves fia, ebben az országban próbál szerencsét

iskola
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 22. 16:00
Új fejezet kezdődik Polgár Dani életében, hiszen örökre búcsút int édesanyja főztjének és a biztonságot jelentő otthonának. Polgár Árpád és Tünde fia leérettségizett, és ez azt jelenti, hogy vége a jólétnek: talpra kell állnia és mostantól egyedül kell eltartania magát.
Bors

Keserédes a hangulat a Polgár családnál, hiszen Dani napokon belül külföldre költözik, hogy megkezdje felnőtt életét. Polgár Árpád és Tünde fia Hollandiában fog tanulni üzleti szakon.

– A napokban aláírtuk a lakása bérleti szerződését, és napokon belül már költözik is ki Amszterdamba. Bár felvették NewYork-ba is ösztöndíjjal média szakra, ő mégis az amszterdami üzleti szak mellett döntött. Persze volt róla szó, hogy jövőre újra felvételizik és elkezdi a médiát is – kezdett bele a mesélésbe Tünde, aki azt is elárulta lapunknak, hogy picit aggódik, hiszen Dani még sose élt egyedül.

Persze, ha elutaztunk akkor volt, hogy 1-2 hétig egyedül volt otthon, de akkor is ott volt a takarítónő és mindig volt segítsége. Most csak béreljük a lakást, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz, de az biztos, hogy nagyon sűrűn fogok mostantól Hollandiába utazni. 31-én már kezdődik is az egyetem, előtte pár napra én is kimegyek vele, hogy segítsek költözködni és feltöltsem a hűtőszekrényét – mondta az aggodó anya, aki még nem tudja, hogyan fog reagálni, amikor a hollandiai út után hazaérkezik és üresen látja majd Dani szobáját.


Nem tudom, hogy hogy fogom viselni az egészet, de amiatt nem aggódok, hogy fog-e barátokat találni odakint. 300-an lesznek a szakon, és szerencsére jelen állás szerint meg lesznek tartva rendesen az órák. Egyébként vettünk neki biciklit is, bár 2 percre lakik az iskolától és összesen 8 percre Amszterdam belvárosától – tette hozzá Tünde.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.