Pásztor Erzsi mindent elrendezett: elmondta, hogy búcsúztassák, ha meghal

A vírushelyzet alatt sokan nagy felismerésekre jutottak, rájöttek, hogy mi az igazán fontos az életben. Pásztor Erzsinek ehhez nem volt szüksége karanténra.

– Nem akarok nagyképűsködni, de én már sokkal hamarabb rájöttem. Egyébként is optimista ember vagyok, nagyon tudok örülni az apróságoknak is, de amikor a halálos betegségből felgyógyultam – vagy legalábbis gyógyulttá nyilvánítottak –, attól a perctől kezdve minden pillanatot ajándékként élek meg. Nálam elégedettebb ember nincs a Földön. Talán ez is nagyképűen hangzik, de én a világon senkivel nem cserélnék! – mondta a Borsnak a színésznő.

Utolsó út

Bár nem nyomasztja az elmúlás gondolata, de már gondoskodott utolsó útjáról.

– A lányomnak mondtam már, hogy szórjanak majd szét, ne legyen rumli és felhajtás. Persze ezt nem akarja senki meghallgatni, mert mindig elütik az élét azzal, hogy az még messze van. Egyszer eljön az idő, és én már nagyon-nagyon ott vagyok a szélén. Mivel nem akarnak róla beszélni, gondoltam, elengedem ezt a dolgot, lesz ami lesz. Aztán ha úgy alakul, hogy látni fogom a búcsúztatómat és nem úgy csinálják, ahogy kértem, legfeljebb a fejükre koppintok – mondta nevetve a színésznő már azt is megfogalmazta magának, mit szeretne, hogyan emlékezzenek rá, ha már nem lesz az élők sorában. 

– Csak azt szeretném, ha olyan vidáman emlékeznének rám, mint amilyen én magam voltam egész életemben. Idézzék fel azokat a sztorikat, amiken nagyokat nevettünk.

Lánya miatt aggódik

Pásztor Erzsi életében boldog fordulat, hogy hosszú külföldi távollét után nemrégiben hazaérkezett Olaszországból a lánya, és eldöntötte, itt is marad.

– Az, hogy a lányom hazaköltözött és mindennap beszélünk, találkozhatunk, igazi ajándék nekem. Legutóbb pünkösdkor láttam, de hamarosan az egész család újra együtt lesz egy esküvő miatt. Onnan pedig elutazom hozzá, és együtt töltünk egy egész hetet! – újságolta a művésznő, akit némileg aggaszt lánya jövője. 

– Mi szülők szeretnénk mindentől megóvni a gyerekeinket, és bízunk benne, hogy nem követnek el hibákat. Sajnos ez nem így működik, tőlünk függetlenül is megteszik. Én nagyon jól elvoltam egyedül, mert a szakmámnak köszönhetően mindig társaság vett körül. Az is igazi ajándék az élettől, hogy ez öreg koromra sem változott, és nyolcvanöt éves koromban még játszom. Sosem éltem meg rosszul az egyedüllétet, azt viszont szeretném, ha a lányom találna valakit, és nem maradna egyedül. Bízom a legjobbakban, bár a vele egykorú férfiak többsége inkább a húszéves lányokat keresi. Remélem, hogy megtalálja a társát.