Kálloy Molnár Péter: Leszoktam a száguldozásról – interjú

Mindig végtelenül nyugodtnak látszik. Az elmúlt másfél évben is sikerült megőriznie ezt a fajta higgadtságot?

Az alapvető értékeket: a szeretetet, az igazságosságot és a szakmai tudást illetően tényleg nyugodt vagyok. Ezekben nem ingatott meg a vírus időszaka sem.

Na és másban?

Nem tartozom egy színházi társulathoz sem, és összesen hét olyan hónap volt, amikor egyáltalán nem engedték, hogy dolgozzunk, ami jogos volt, ugyanakkor más bevételi forrás nem akadt helyette. Szerencsés helyzetben vagyok, de együttérzek azokkal a kollégákkal, akik rákényszerültek, még ha időszakosan is, a pályamódosításra. Nekem több időm maradt zene- és versírásra, a családra és a baráti kapcsolatok ápolására.

Vagyis olyan embernek vallja magát, akinek mindig félig tele van a pohár, vagy azért van, amikor betelik?

Ikrek csillagjegyűként van bennem egyfajta kettősség. Higgadt vagyok, ugyanakkor nagyon nyughatatlan is egyben. Leginkább vezetés közben tűnhetek izgágának, mert nem bírom az igazságtalanságot. Vezetési kultúráról ugyanis lassan nem beszélhetünk Magyarországon, legfeljebb csak kulturálatlanságról, és megmondom őszintén, ez olykor kiborít.

Édesapaként változott a személyisége?

Az ember felelősségérzete megnő, amikor már nemcsak magáról, hanem a gyermeké­ről is gondoskodnia kell. Például már nem megyek gyorsan. Mivel már elévült, nyugodtan mondhatom, hogy húsz évvel ezelőtt nemritkán fordult elő, hogy kétszázzal száguldoztam, vagy annál is gyorsabban. Amióta viszont megszülettek a gyerekeim, betartom a sebességhatárokat. Egy szülőnek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy képes legyen felnevelni az utódait.

A fia fest, a lánya lufiruhákat tervez és táncol, vagyis örökölték a művészi vénát. Büszke?

Pistikének tavaly szeptemberben volt a legutóbbi kiállítása. Nagyon jól sikerült, többen is vásároltak tőle festményeket. De emellett sok más érdekli, több dologban is tehetséges. Akárcsak a lányom.

Van elképzelésük, milyen szakma felé orientálódjanak?

Ez egy nehéz szülői kérdés. Az a tapasztalatom, hogy az igazán nagy teljesítményekhez rengeteg munka, befektetett energia kell. Ezért a szülőnek „erőltetnie” kell azt, amiben tehetséges a gyermeke. Közben meg ott van, hogy hagyjuk, hogy a gyerek mindenben kipróbálja magát. A tehetség még kevés, a sportolóknál sem a semmiből jönnek az olimpiai bajnoki érmek. Sok lemondással jár, különösen fiatalon. Vannak holtpontok, és ilyenkor muszáj, hogy a szülő egy picit megerősítse, hogy ezt érdemes csinálni.

Sok színésznek mondták a szülei: legyen egy rendes szakmád! Fontosnak tartja, hogy civil hivatást is válasszanak a gyermekei?

Ha valaki jómódban szeretne élni, sok pénzt szeretne keresni, akkor ne a művészeti ágakat válassza. Egyrészt azért, mert ez nem munka, hanem hivatás, muszáj szerelemből csinálni. Másrészt nyilvánvalóan ez a kor nem kedvez annyira a művészeknek, mint mondjuk a bankároknak. Viszont aki annyira elhivatott, azt úgysem lehet lebeszélni. 

Az élete nyitott könyvvé vált, hiszen Szabó Zoltán Attila megírta az életrajzát. Nehéz volt megnyílnia?

Ennek csak úgy van értelme, ha valaki őszintén mesél, és vannak benne olyan történetek, amiket eddig még nem mondott el. A címe is nagyon találó: K.Ö.R., azaz Kálloy Összes Rövidítve.