December 3-án vesztettük el, pontosan egy hónappal azután, hogy megjelentek nála a koronavírus első tünetei. Nagy Grófo és fia, Kis Grófo egyszerre került kórházba, mindketten súlyos tünetekkel. Bár az orvosok sokáig küzdöttek az életéért, az apa nem élte túl a betegséget. Szerettei el sem búcsúzhattak a kórházban életéért küzdő családfőtől, akit később négylovas hintó vitt utolsó útjára.
Nagy Grófo a héten lett volna ötvenéves, tavaly még hatalmas bulival ünnepelte a 49. születésnapját, ahová több mint száz vendég érkeztek. Idén édes-bús családi megemlékezéssel, a roma hagyományoknak megfelelően ünnepelték a kerek évfordulót.
– Még pár évvel ezelőtt vettünk édesapámnak egy nagyon szép italt, egy másfél literes pezsgőt. Az volt a terve, hogy majd az ötvenedik születésnapján együtt felbontjuk. Sajnos ezt már nem tehettük meg, de kimentünk a sírjához, és ott bontottuk fel az emlékére. Kivittünk neki is egy poharat a hagyományainkhoz hűen – tudtuk meg Kis Grófotól.
A zenész családban a vallás és a hagyománytisztelet mindig is kiemelkedő szerepet játszott, ennek a szellemében emlékeztek meg a családfőről is. A napokban elkészült és felszentelt, díszes sír tükrözi Nagy Grófo szerepét a családban és a világban. Az emlékműhöz gyönyörű sírkert is tartozik, ahol Szűz Mária és Jézus vigyáz a néhai muzsikusra.
Kis Grófo próbál erős maradni édesanyja és a gyerekek miatt, miközben megkísérli feldolgozni a feldolgozhatatlant.
– A sírnál érezzük azt az energiát, amit apánk ad nekünk. Ez segít ebben a nehéz időszakban. De sokkal erősebbek lettünk az elmúlt hónapokban, a gyerekek és édesanyám miatt is – mondta a zenész, aki már korábban is beszélt arról, hogy minden cselekedetében érzi, apja mellette van.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.