Celeb

Egy év kellett Curtis exének, Krisztinek, hogy kiheverje a szakítást: Ott, akkor mégis összeomlottam

Bors

Létrehozva: 2021.07.09.

Bár Krisztikét eleinte megviselte a szakítás Curtissel, az édesanyát kisfia rádöbbentette, hogy változtatnia kell az életén. Az egyedülálló édesanya könyvében mesélte el, hogyan lépett túl az exén. 

Forrás: krisztike.09.26/Instagram

Nagy törés volt Meszimerisz Krisztina életében, amikor szétváltak Curtisszel, a kisfia édesapjával. Derült égből villámcsapásként érte, hogy egyedülálló anyaként kell innentől kezdve helytállnia az életben. Bár a közös gyermekükkel kapcsolatban számíthatott és most is számíthat a gyerek édesapjára, nőként és anyaként egyedül maradt a világban. Krisztina ennek ellenére meglepően hamar túltette magát a csalódáson, egy isteni jel hatására felszívta magát. Nem is akárhogyan! Könyvet írt, a rettegett kitárulkozás pedig meghozta a várva várt megnyugvást számára. 

Egyik nap ültem a szobában, elfogott a rossz érzés és a szomorúság, elkezdtem sírni. Aznap egész nap feszített a zokoghatnék, de igyekeztem tartani magam, a fiamra koncentráltam és a napi teendőkre, gondoltam ez elég lesz ahhoz, hogy átlendüljek. Ott, akkor mégis összeomlottam. Potyogtak a könnyeim, már nem tudtam visszatartani – mesélte elsőként a Borsnak, a könyvben is leírt emlékeit Krisztina. Aztán váratlanul oda totyogott hozzám a kisfiam. Csak nézett rám a csillag szemeivel és éreztem, hogy ő is szomorú lett. Mert az anyukája szenved. A tekintete olyan mélyen megérintett, hogy ott, abban a percben felszívtam magam és megfogadtam: soha többé nem fordulhat elő, hogy sírni lásson engem. Eldöntöttem, hogy a kisfiam mellett csak magamra fogok koncentrálni, és sosem gyötröm magam azzal a kérdéssel, hogy mi lesz velünk vagy, hogy hogyan fogom végigcsinálni? Igenis megmutatom, hogy képes vagyok arra, hogy jó anyja legyek ennek a kisembernek, és aki nem hitt bennem, annak is megmutatom, hogy túlélem. Ezt is. 

Sorsdöntő pillanat volt

Krisztinát onnantól kezdve tényleg csak mosolyogni láttuk, bizonyítja ezt az Instagram oldala, ahol jelenleg 137 ezer követője van. A rengeteg követőnek egyébként – mint arról a könyvében is ír – nagyon sokat köszönhet. 

Egy év alatt hevertem ki ezt a szerelmet, de úgy néz ki, most már lelkileg egyenesben vagyok. Egy évvel ezelőtt kerestek meg az ötlettel, hogy írjak könyvet – folytatta Krisztina.

Nem bízott magában

– De nem voltam bizakodó, arra gondoltam, hogy világéletemben irtóztam attól, hogy kitárulkozzak, ráadásul ki venné meg a könyvet? Ki kíváncsi rám? Sokat gondolkodtam, de aztán rájöttem, hogy talán nekem is jót fog tenni, ha kiírom magamból mindazt, ami belülről feszít. Akartam, hogy lássák az emberek, hogy nem csak egy üresfejű, mutatós nő vagyok. A szakítás után sokan egy kalap alá vettek Curtisszel, ami nagyon bántott – hangsúlyozta Krisztina.

 – A követőimnek nagyon sokat köszönhetek, és ez nem egy kötelező udvariassági kör, tényleg így van. Számtalan pozitív visszajelzést kaptam, például a szülés után, amikor az első fotózást vállaltam. Vagy megdicsérnek, mert úgy látják, jól nevelem a kisfiam, és támogatnak abban is, hogy Curtisszel, ha külön is, de együtt neveljük a gyermekünket. Ezért is szól elsősorban az Instagram követőknek a könyv. De persze mellettük azoknak is, akik ugyanolyan élethelyzetben vannak, mint amilyenben én vagyok, egyedülálló édesanyaként. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135626_auto_resized.jpg
origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713407414
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109457_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139624_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk – Orbán Viktor az Európai Parlament vezetőinek leváltására készül + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134839_auto_resized.png
metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139190_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713407414
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713407414
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713407414
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713407414
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DI7wDPCt3epv0QKZXu1OzASlOINiEM2jsOFHl_Tvlxc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNmY2N2I3NzRhNDQwODg4OGFjMWQyNjAwZDJkODdh.jpg
Indulatok

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mk6PixUdkBxFGhfcNwX2tVID5PQR28wbD8A7-3oXDwA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwZTM1MTkwOWExZjRjZjQ5MTkxMmNjMjUxNTEzNTBk.jpg
Jóslat

"Nem egy jósnő mondja meg, mikor leszek szerelmes" - T. Danny meglepő kijelentést tett a magánéletéről