Celeb

Elindítja a válást Curtis és Krisztike

Bors

Létrehozva: 2021.03.12.

Bár tavaly év elején külön költözött Curtis és felesége, a rapper nemrég úgy nyilatkozott, hogy nem látja szükségét annak, hogy hivatalosan is elváljanak a gyermeke édesanyjával. A Bors kiderítette, az egykori pár meggondolta magát: elindították a folyamatot.

Forrás: Bors Archív

A rapper a napokban Instagram-oldalán egyik bejegyzéséből úgy tűnt elvált, mivel volt feleségként említette meg gyermeke édesanyját. Kiderült, ez közel sincs így! Curtis és Krisztike hivatalosan még mindig férj és feleség, pedig tavaly február vége óta nincsenek együtt, különköltöztek. A rapper a Hot! magazinban novemberben még úgy nyilatkozott, mivel megmaradt a jó viszony Krisztivel, ezért nem sürgeti a jogi procedúrát.

Egyelőre nem válunk el, mert nem látjuk ennek szükségét. Krisztivel remek a kapcsolatunk – mondta a magazinnak.

Ezzel szemben a minap Krisztike lapunknak elárulta: meggondolták magukat. Ő már azt állította, hogy megtették az első lépéseket a közös életük teljes lezárásához.

Ebben a témában nem szívesen nyilatkozom, nem vagyunk még túl a váláson, de folyamatban van – mondta szűkszavúan.

De vajon mi oka lehet annak, hogy több mint egy éve húzódik az ügy? Talán eleinte abban reménykedtek, hogy helyre tudják hozni a kapcsolatukat. Igen ám, de a rapper időközben továbblépett. Egy új nő, Barna Judit oldalán találta meg a boldogságot, akivel már az is szóba került, hogy gyereket vállaljanak. Vélhetően az új barátnőnek köszönhető, hogy nem húzzák tovább a folyamatot. Bizonyára túlontúl kínos lehet mindkettőjük számára, hogy bár ország-világ tudja, nincsenek együtt, jogilag még mindig felelősséggel tartoznak egymás iránt. És persze a koronavírus-járvány sem könnyítette meg a helyzetüket, vélhetően a bírósági ügyek is lassabban haladnak a korlátozások miatt.

Az biztos, hogy a gyerekkérdésben nincsenek vitáik, a kisfiukat Krisztike neveli, de Donit gyakran látni az édesapjával is, hiszen a rapper semmiképpen nem akar kimaradni az életükből.

A Facebookon jelentették be a szakítást

Tavaly augusztusban derült égből villámcsapásként ért mindenkit a hír, amikor Curtis és neje, Kriszti alig egy évvel az első házassági évfordulójuk után, néhány perc különbséggel, közösségi oldalaikon tudatták rajongóikkal a szomorú fordulatot, zátonyra futott a házasságuk. Sőt, az is kiderült, hogy fél évig titkolták, hogy nincsenek együtt.

– Hatalmas szomorúságomra, ezermillió kitartás és próbálkozás után, sajnos így alakult az életünk. Hónapok óta nem vagyunk együtt. Szerencsére jó a viszonyunk, mivel van egy csoda gyerekünk, aki már egy életre összeköt minket… akiért minden egyes nap hálás vagyok – írta a rapper neje.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713513014
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143028_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Lőw Zsolt a Mandinernek elárulta, jön-e Újpestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713513014
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713513014
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713513014
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket