Ahogy arról a Bors beszámolt róla, Hódi Pamela újra bíróság elé citálta első gyermeke apját, Berki Krisztiánt, mivel ő szeretné gyakorolni a teljes jogokat lányuk, Nati felett. Ezzel a lépésével követ dobott a tóba, Berki ugyanis többször nyilatkozott már az elmúlt években az üggyel kapcsolatban.
Pamela azonban egészen mostanáig nem szállt be a nyilatkozat-háborúba. Úgy fogalmazott, szeretne jó ember és anyuka lenni, és mindentől megóvni Natit. Sokáig tűrt, ám most betelt a pohár. Arról írt instagramos bejegyzésében, hogy bőven lenne mit mondania.
A sztáranyuka szerint Berki folyamatosan hazudozott és vádaskodott korábbi nyilatkozataiban, amikre a továbbiakban sem kíván reagálni, de vannak olyan kijelentései, amik mellett már nem tud elmenni. Majd hozzátette: „sajnálja, hogy nincsen Krisztián mellett egy olyan ember sem, aki jó belátásra biztatná őt”.
Ezzel a kijelentésével pedig a várandós Mazsiba rúgott bele egy jó nagyot.
A jelek szerint Mazsi olvasta Pamela bejegyzését, ugyanis rövidesen két insta-sztorit rakott ki. Vajon így üzent a férje exének?
„Legyél jó ember, de ne vesztegesd az idődet arra, hogy ezt bizonygasd.”
„Nem szereti az élet a hazugságot! Hazugsággal csatát nyerhetsz, de háborút nem.”
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.