Celeb

Détár Enikő elárulta: ilyen most a viszonya volt férjével, Rékasi Károllyal

Bors

2021. június 10. csütörtök 11:00

A színésznő és a párja, Péter megteremtették a boldogságukat és a közös otthonukat, így aztán már bátran beszélhet a nyolc évvel ezelőtti, Rékasi Károlytól való válásáról. A hot! magazin ma megjelent számában sok más mellett erről is mesél Enikő.

– Szinte mindenki tudja, hogy az életem legnehezebb időszaka volt. Adódtak nagyon rossz pillanatok, de nem féltem segítséget kérni. Ami nekem ebben az egészben fontos – és most már örömet ad –, hogy emberhez méltó módon tudunk beszélgetni Karival, és hogy a gyermekeim tartják a kapcsolatot az apjukkal. Annak is örülök, hogy a súlyos balesete után életben maradt, felépült, egészséges lett, és van munkája. Tényleg! Jóban vagyunk, de nagyon ritkán beszélünk, és azt gondolom, hogy azt az óriási traumát mára már elrendeztem magamban – magyarázza a ma megjelent hot! magazinban a művésznő, aki természetesen mostanában már inkább azzal foglalkozik, hogy szerelmével minél nagyobb boldogságban éljenek. 

Ember nem gondolta volna, hogy mi együtt maradunk! Jött, megláttam, felszedtem – és ennyi! Hét és fél éve vagyunk együtt, és az a legnagyobb luxusom mellette, hogy azt mondhatom, amit gondolok. És ezt tőle is elvárom!

– meséli a magazinban Enikő, aki azt is elárulja, hogy készen áll-e arra, hogy nagymama legyen, valamint azt sem rejti véka alá, hogy miért vélték sokan úgy, hogy nincs jövője a kapcsolatuknak Péterrel. Keressék a magazint az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16068061_auto_resized.jpg
origo.hu

Mikor robbanhat ki a harmadik világháború?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15853_resized.jpg?avcount=1686035709
origo.hu

Felére zsugorodott Korda György és Balázs Klári élete

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16064294_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási örömhírt kapott a Dárdai család: Németországban jelentették be

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16064609_auto_resized.jpg
vg.hu

Elözönlötték Magyarországot a húszezresek, nesze neked bankkártya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067220_auto_resized.jpg
life.hu

A gyermeke veszélyeztetésével vádolják a kommentelők Rácz Jenőt és feleségét, Gyuricza Dórit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067376_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Alapításának ezeréves évfordulóját ünnepeli a Mont-Saint-Michel-i apátság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15847_resized.jpg?avcount=1686035709
origo.hu

Megmutatta bomba testét Nádai Anikó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16065876_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek elhozza a nyár az igaz szerelmet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15820_resized.jpg?avcount=1686035709
life.hu

Multifokális lencse 50% kedvezménnyel (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15830_resized.jpg?avcount=1686035709
hirfm.hu

Elindult Magyarország legújabb rádióállomása! Hallgass bele!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067488_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Társasházba költözött Korda György és Balázs Klári: "Szeretettel fogadtak minket a szomszédok"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15817_resized.jpg?avcount=1686035709
life.hu

A bőséges folyadékbevitel is lehet a hólyaghurut ellenszere(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/qAP1hJ5ij9Ar8yImWYIX_noRaF6T0q-mHSGEzAhWvqg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZlMDMxMGVkZmMxZDQ2ZWViZWQ1MmVmOGY3MzZmOGU4.jpg
Otthon

Társasházba költözött Korda György és Balázs Klári: "Szeretettel fogadtak minket a szomszédok"

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/4lL5igtp14K9fZmyEgxzh7chNX9SEC4rC1LUJ7nyEAU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFmOTQ5Yzc2ODVhMTRhOWU4YTQ3MjczZWVhYTQ1NTYz.jpg
Lakás

Titokban költözött be az új otthonukba Balázs Klári és Korda György