Celeb

Újra bombaformában Judy – 10 kilót fogyott az énekesnő – fotók

SM

2021. május 3. hétfő 22:00

Judyt szinte sokkolta a látvány, amikor januárban mérlegre állt. Szülés utáni súlyát látta viszont, így azonnal életmódváltásba kezdett, hogy megszabaduljon fölös kilóitól. Az elmúlt négy hónapban tíz kilót fogyott, és olyan ruhákat is föl tud újra venni, amiket húszévesen viselt.

Forrás: Knap Zoltán

Judy már egy ideje küzdött a kilókkal, az önkéntes karantén pedig csak rontott a helyzeten. Nem szívesen nézett a tükörbe az elmúlt években, inkább menekült a látvány elől. Megelégelte, hogy nem érzi jól magát a bőrében, végül egy tudományos formulának köszönhetően kevesebb mint 4 hónap alatt fogyott le 50 kilóra.

Maja születése után maradt rajtam jó pár kiló. Nagyon nehezen, de sikerült visszanyernem a versenysúlyomat. Mindig is odafigyeltem az étkezésemre, viszont amikor tavaly tavasszal karanténba kényszerültünk, bevallom őszintén, kicsit elengedtem magam. Mivel nem voltak fellépések, gyakorlatilag sehova nem kellett mennem, észrevétlenül szaladtak rám a kilók.

Éreztem, láttam, tudtam, hogy megálljt kellene parancsolnom magamnak, mégsem volt elegendő lelki erőm belevágni egy fogyókúrába – mesélte a Borsnak a Groovehouse énekesnője.

Mozgásszegények lettek egyik napról a másikra a mindennapjaim, majd amikor azt vettem észre, hogy zuhanyzás után igyekeztem minél hamarabb kikerülni a tükör elől, tudatosult bennem, hogy a testemet és az agyamat is kell gyorsan rendbe tennem – emlékezett vissza Judy.

Az énekesnő felkutatta az internetet, és bár eddig szkeptikus volt, az esélytelenek nyugalmával vágott neki egy programnak, abban bízva, hogy legalább az éhségét segít csökkenteni, amivel korábban nem tudott megküzdeni.

Egy kúrába kezdtem, ami segítette rendbehozni az anyagcserémet. Kényes téma ez a velem korabeli hölgyeknek, hiszen ezzel sokunknak van gondja. Egy vákuumrost kipucolta a felgyülemlett lerakódásokat, amik hozzájárultak a hurkácskáimhoz. Edzeni nem tudtam, hiszen a termek zárva voltak, így mozgás nélkül értem el a tíz kiló fogyást. A kúra másik összetevője egy zsírbontó reagens, ami az én értelmezésemben kemencévé alakítja a testemet, így fizikai erő kifejtése nélkül indul be a kalóriaégetés, a zsírtörés. Ez az anyag képes blokkolni az éhségközpontot is – mesélte Judy, aki nem győzi besöpörni a dicséreteket jelentős átalakulásának köszönhetően.

– Kell az ellenállóképesség, remélhetőleg hamarosan a színpadon is megmutathatom magam. Hihetetlen érzés, hogy beleférek azokba a ruhákba, amiket húszévesen hordtam. Még szerencse, hogy az a típus vagyok, aki mindig mindent eltesz, mondván, jó lesz az még valamikor – fűzte hozzá nevetve Judy.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15427645_auto_resized.png
origo.hu

Rendkívüli bejelentés: újabb háború lehet Európában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10598_resized.jpg?avcount=1670625308
origo.hu

Széttárt lábakkal, felsőjéből kibuggyanó mellekkel fotózták a szexi énekesnőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15426646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívrohammal szállították kórházba a lottónyertest

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15425459_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Lengyel lap: Drámai a helyzet Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15426477_auto_resized.jpg
ripost.hu

Komoly vádakat fogalmazott meg Szorcsik Viki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15428177_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Elhunyt Kaposvár „rendszerváltó” polgármestere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10599_resized.jpg?avcount=1670625308
borsonline.hu

Megdöbbentő, mit talált a TEK ennél a nyíregyházi családnál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15424935_auto_resized.jpg
astronet.hu

A harmadik adventi hétvége horoszkópja: békét és hálát hoz ez a két nap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10442_resized.jpg?avcount=1670625308
mindmegette.hu

A TÖKÉLETES CRÉME BRULÉE: ÍGY LESZ KRÉMES ÉS ROPPANÓS(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10590_resized.jpg?avcount=1670625308
mandiner.hu

Minden innováció létkérdés a 21. század agráriumában(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15425934_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Felfoghatatlan: két hónap alatt legyőzte a gyilkos kór a 27 éves nőt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/M54waFfLJedtlrTjsetdE0Zljwuj4D0Q-fXXSA1TF04/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcxM2FhMGNkNzJlMjQ2NjFiNTcxZjliNTU2ZTc5M2Jj.jpg
Diagnózis

Súlyos betegséggel diagnosztizálták a Farm VIP sztárját

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/WRWFHr_EUFdMwWOK_YvZILTP0GhtjVZt8TDKE1xBO5g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMjcxNzljYWRiMjQ1NWE4NmQ1NThjNTc1OTIwY2Vl.jpg
Vita

Kern András kitálalt, ezért vesztek össze valójában Bujtor Istvánnal