Bár sokan abban reménykedtek, van még visszaút és kibékülhet a családjával Harry herceg, most úgy tűnik, erre nem sok esély lesz. Károly herceg legújabb videós bejelentkezésével ugyanis egyértelmű üzenetet küldött tékozló fiának. Már nem tekintik a királyi család tagjának.
Harry herceg az utóbbi időben botrányt botrányra halmoz, nyíltan támadja a királyi családot. Feleségével, Meghan Markle-lel Oprah Winfrey-nek adott interjút, majd az után is beleszállt a családjába. Legutóbb az édesapja, Károly herceg nevelési módszereiről beszélt. Mint mondta, "génjeibe van kódolva a fájdalom és szenvedésminta, ezt hozta otthonról",
és bár úgy fogalmazott, megérti Károly herceg nevelési módszerét, mert őt is így nevelték, azért kissé áthallásos volt a nyilatkozata. Főleg azok után, hogy a családját tette felelőssé azért is, amiért rengeteget bulizott, füvezett és számtalan botrányba keveredett.
A herceg arról is beszélt még, hogy nem akar ujjal mutogatni vagy hibáztatni senkit, de szülőként, ha tudja, hogy ő is átélt olyan fájdalmakat, amiket a szülei adtak át neki, akkor fontos, hogy megtörje ezt a kört, és ne adja át ugyanezeket a gyermekének.
Károly herceg ezután a nyilatkozat után hivatalosan nem kereste meg a fiát, hogy megbeszéljék a sérelmeket. De a trónörökös Erzsébet királynő platinajubileuma kapcsán videóüzenetben beszélt arról, hogy több millió fát fognak ültetni édesanyja tiszteletére, a felvételen pedig a rajongóknak rögtön feltűnt a háttér.
Károly herceg ugyanis egyetlen képet hagyott elöl, amelyen II. Erzsébet királynő, Vilmos herceg, György herceg és Károly herceg látható. Harry herceg már a képeken sem szerepel. Ez pedig egyértelmű üzenet...
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.