Vele duettezett Charlie – leénekelték a stúdió plafonját is – videó

Vele duettezett Charlie – leénekelték a stúdió plafonját is – videó

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 30. 22:35
Nagyszerű produkcióval és különleges duettpartnerrel készült az ikonikus énekes.
Bors

Jobbnál jobb produkciókkal, meglepetésfellépőkkel várja a TV2 az adakozó kedvű nézőket: a koronavírus-árvák megsegítésére szervezett Neked énekelek című műsorban ugyanis többek egymásnak adták az énekeslegendák a mikrofont.

Már a nyitány is erősre sikeredett, de Horváth Charlie és Tóth Vera duettjénél aztán tényleg elhallgatott mindenki, és csak ámult.

Így segíthet

Május 25 óta él az 1357-es adományvonal, melyet természetesen még a műsor ideje alatt is lehet hívni, emellett a sztárok által felajánlott relikviákra is lehet licitálni. Ez utóbbiért a 06-1-467-66-66-os telefonszámot kell hívni, ahol a Mintaapák sorozat sztárjai várják a liciteket.

Demjén Ferenc egy általa és Charlie által dedikált plakátot ajánlott fel, de rögtön a műsor elején elhangzott: Mándoki László nem kevesebbet dobott be adományként, mint egy privát akusztikus koncertet, amire szintén megéri licitálni!

Tilla a Charlie-Tóth Vera duett után egyébként már arról számolt be: csak az adományvonalon 27 millió forint gyűlt össze! És még bőven nincs vége a műsornak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.