Celeb

Megszólalt a szakértő: Erről árulkodott Katalin hercegné testbeszéde a temetésen

Bors

Létrehozva: 2021.04.18.

Katalin hercegné viselkedését és öltözökét is apró részleteire elemezték a szakértők. Katalin hercegnő, aki a királynőtől kölcsön kapott nyakékben jelent meg a temetésen, vélhetően kerülte Harry herceg tekintetét.

Forrás: AFP

A Mirrornak nyilatkozta egy viselkedésszakértő, Bruce James hogy Katalin hogyan bámulja sógorát a gyászszertartás alatt. A szakember szerint a hercegné testbeszéde azt jelenti, hogy "szemmel akarja tartani Harryt, és talán úgy érzi, hogy egy anyára van szüksége, aki gondoskodhat róla" – szólt az első megfejtés, majd érkezett a következő. 

Kerülte a tekinteteket

Úgy tűnt, Harry először egy nyugodt járással próbálta leplezni feszültségét, ami ki is bukott idővel. Látták, ahogy a vállát forgatja a kápolnában, mintha megpróbálná levezetni a stresszt.

James megjegyzi: "A templomba lépve Harry herceg közvetlenül szemben áll Katalinnal. Mindkettőjüknek sokkal kényelmesebbnek tűnik a koporsóra nézni, mint egymásra, itt mindenképpen kerülték egymás szemkontaktusát."

Katalin Meghan kapcsán nyilvánvalóan véleményt fog mondani a korábbi eseményekről. Nem ritka, hogy két feleség közötti kapcsolatok hatással vannak a párkapcsolatban lévő férfiak érzései.

Különleges nyakékkel tette tiszteletét

A ruházata mellett ékszer viselésére is hangsúlyt fektetett Katalin hercegné, aki a királynőtől kölcsön kapott ékszerben jelent meg Fülöp herceg temetésén. Ezzel szerette volna a hercegné kifejezni tiszteletét Fülöp iránt.

A gyémántokkal ellátott négyszálas nyakláncot a japán kormány ajándékozta a királynőnek, és az 1980-as és 1990-es években különféle alkalmakkor maga viselte, majd később Diana hercegnő nyakán is látható volt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711664411
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091527_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711664411
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711664411
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...