Celeb

Varga Viktor szárnyai alá vette Tóth Andit

uv

Létrehozva: 2021.04.23.

Nem mindennapi páros talált egymásra. Varga Viktor és Tóth Andi először csak egy dal erejéig állt össze, de úgy tűnik, szakmai kapcsolatnál több is lesz ebből.

Bár a bohém előadó jó ideje a szólóéneklésben találta meg a szakmai útját, mégis úgy érezte, hogy új, Az utcán című nótájában hiányzik mellőle egy a női hang. Viktor a legjobbat akarta kiválasztani, és egy ideig csak figyelte ifjú kolléganőjét, Tóth Andit.

– Azt gondolom, itthon Radics Gigi és Tóth Andi a két legjobb, legtehetségesebb énekesnő, így esett a választásom Andira. Először csak nézegettem a közösségi oldalát, tetszett ahogy énekel, és a személyisége is. Vad, impulzív – magyarázta lapunknak Viktor. A női megfelelőmet látom benne, és ez megfogott.


A közös munka során kiderült, hogy a két előadó a munkán túl is megérti egymást. Viktor úgy érzi, ráhangolódott ifjú kolléganőjére, ismeri a lelkét.

– Andi pont ugyanúgy, ugyanazon megy keresztül, amin én, tíz éve. Sok ember kiakad az olyasfajta szabadságon, amit ő és én – sok más művésszel együtt – megélünk, és ezt nehéz kezelni. Rengeteg munkám van benne, hogy helyén tudjam kezelni a kritikát, a bántásokat, hogy a negatív hatások ellenére a pozitívra tudjak koncentrálni, és leperegjen rólam a rossz. Ezt megpróbáltam Andinak is átadni, és azt hiszem, vagyis remélem, tudok neki segíteni abban, hogy könnyebben vegye az akadályokat árulta el az énekes, aki köztudottan rajong a szép nőkért, így adta magát a kérdés, hogy arról is faggassuk, mit gondol Andiról, mint nőről?

Vagány, dögös, vicces és bejön.
Melyik férfinak ne imponálna egy nő szépsége, tüzessége? De köztünk most kifejezetten munkáról volt szó. Másrészt kilenc hónapja szerelemben élek
– magyarázta Viktor, aki ennek ellenére úgy érzi, még messze van az idő, amikor végleg lehorgonyoz egy nő mellett, és családot alapít: ezt pontosan tíz év múlva, 42 éves korára tervezi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089898_auto_resized.png
origo.hu

Hiába támadják Belgorodot, nem bírnak az ukránok az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698611
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698611
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698611
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel