Saját templomának foglya lett Varnus Xavér

Különös helyzetbe került születésnapján az 57 éves Varnus Xavér: vérbeli világpolgárként életében először érzi úgy, hogy nem szabad. Az orgonavirtuóz csak elvétve találkozik emberekkel, mert eleve a világ zajától távol, az Atlanti-óceán partján él egy felújított templomban. Ráadásul a napokban megszűnt az apró település viszonylagos biztonsága is, mivel oda is betört a koronavírus. Így Xavér már csak az interneten keresztül tarthatja a kapcsolatot szeretteivel és barátaival. 

– Az ünnepek teljes palettáját éltük már meg mindannyian úgy, hogy valamilyen módon be voltunk zárva, így sajnos már nem nevezhető rendhagyónak a születésnapom. Annyira hozzászoktam már a magányhoz, hogy gyakorlatilag halálra rémülök, ha élő embert pillantok meg a templomban, ami egy ideje már az otthonom – kezdte a Borsnak Varnus Xavér, aki a rossz hírek mellé egy jót is kapott 57. születésnapjára.

– Éppen tegnap jelentették be, hogy a mi tartományunkat is teljesen lezárják. Eddig viszonylagos szabadságban élhettünk, de most nagyon megugrottak az esetszámok, így most se ki, se be. Viszont öröm az ürömben, hogy két hét múlva megkapom az első oltást, ami az első tétova lépésem a szabadság felé – mondta születésnapja estélyén az orgonavirtuóz, aki a jeles napon is csak az interneten keresztül tudott kommunikálni családjával és barátaival.

– Nagyon hiányoznak már az ölelések, a kávéházi beszélgetések, a közvetlenül kapott szeretet, és ez a születésnapomon fokozottan igaz volt. Láttam ugyan az édesanyámat, a testvéremet, a fiamat és az unokámat is, de mindannyiukkal csak Skype-on „találkoztam”. Furcsa érzés volt látni például, ahogy az édesanyám hosszú hónapok után először találkozott az unokájával, és először ölelték meg egymást. Bevallom, számomra ez volt a legszebb ajándék – tette hozzá Xavér, aki nem titkolja, félti az idős asszonyt, annak ellenére is, hogy már mindkét, koronavírus elleni oltását megkapta. 

– Amióta Törőcsik Mari úgy ment el, hogy nem tudtam tőle elköszönni, minden éjszaka rémálmot látok, melynek a legtöbbször édesanyám a szereplője. Verejtékben úszva riadok fel arra, hogy kórházba kerül, én pedig nem lehetek mellette. Néha pedig idős barátaimról álmodom hasonlót. Rettegek attól, hogy Mari után más is búcsú nélkül megy el.