Hétfő kora délután kísérték utolsó útjára Rubint Réka édesanyját a kazincbarcikai temetőben. A 72 éves korában elhunyt asszonyt a kívánsága szerint saját édesanyja mellé temették.
Zsuzsa néni halála megrázta a családot – bő egy héttel ezelőtt, hirtelen hunyt el, tüdőembólia következtében. Réka az utolsó pillanatokban is mellette volt, gyakorlatilag a karjaiban tartotta, amikor távozott az élők sorából. Az asszonyhoz még mentőhelikoptert is riasztottak – sajnos mindhiába.
A búcsúztatón a szűk család vett részt: Norbi, Norbi édesanyja és a gyerekek voltak ott többek közt. A ravatalnál egy hatalmas, embernagyságú, szív alakú koszorú emlékezett az elhunytra.
Réka a ravatalnál elmondott beszédében is megemlítette, hogy imádott édesanyja a kezei között hunyt el. Noha a beszéd közben igyekezett tartani magát, de a hangja többször is elcsuklott.
– Aranyos volt, kedves, jóságos, vidám és jókedvű. Semmi mást nem tudott, csak gondoskodni és szeretni. Sohasem kért semmit, mindig csak adott. A legtöbbször Zsuzsa mamának becéztük. A család volt a mindene – mondta Rubint Réka, aki azt is kifejtette, hogy édesanyja mindig arra tanította szeretteit, hogy a családnak nem szabad hátat fordítani.
Amikor a koporsót a fölbe eresztették, Réka hangos zokogásban tört ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.