Különleges fellépések A Dal 2021 döntőjében: ők is színpadra állnak szombat este

Különleges fellépések A Dal 2021 döntőjében: ők is színpadra állnak szombat este

A Dal
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 12. 10:32
A nyolc versenydal és a két extra produkció emlékezetes szombat estét ígér a Duna Televízió nézőinek.
Bors

Különleges produkciókat tartogat a jubileumi műsor döntője. A Dal 2021-nek a zsűritagok sem tudnak ellenállni:

Nagy Feró és Mező Misi közösen állnak a világot jelentő deszkákra. A tavalyi győztesek pedig visszatérnek 2020 legjobb magyar slágerével, a Mostantóllal.

A nyolc versenydal és a két extra produkció emlékezetes szombat estét ígér a Duna Televízió nézőinek.

Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere már az előző adásban dalra fakadt: az asztal alól előkapott egy mikrofont és elkezdte énekelni együttese egyik slágerét. Nagy Ferótól, a Beatrice frontemberétől sem áll távol, hogy kieressze hangját az élő adások alkalmával, a zsűriszékben ülve több alkalommal „bulizott együtt” a fellépőkkel és zengte a versenydalokat. Korábbi évadokban a két énekes külön-külön már fellépett extra produkcióval, de a szombati élő show-ban először zenélnek együtt. Így Vincze Lilla és Ferenczi György után ők is megtapasztalhatják, milyen A Dal 2021 színpadán állni.

A dalverseny 10. évadának  döntőjében is elmaradhatatlan az előző év győztes produkciójának visszatérése. A Dal 2021 háziasszonya, Orsovai Reni újra énekesként léphet fel a zsűri és a közönség előtt Rácz Gergővel, akivel 2020 magyar slágere, a Mostantól mellett meglepetéssel is készülnek. Az este más izgalmas pillanatot is tartogat: kiderül, melyik lesz az év dala, és melyik áthangszerelt szerzemény nyeri az online Akusztik Dalverseny fődíját.

A showműsor fináléjában nyolc dalt hallhatnak a nézők 19.35-től a Duna Televízión. A zsűritől legmagasabb pontszámot kapó négy produkcióra lehet majd szavazni, amelyikre a legtöbb SMS szavazat érkezik, az lesz 2021-ben az év magyar slágere. A jubileumi verseny újdonsága, hogy a döntőbe jutott mind a nyolc dal előadója részesül zenei produkciójának fejlesztésére fordítható támogatásban, nem csak a végső győztes. Az év dala énekesének nyereménye tíz millió forint. A zsűri pontjai alapján legjobb négy közé kerülő másik három produkció öt-öt millió forinttal gazdagodik. A további négy döntős versenyző egy-egy millió forint díjazásban részesül. A műsor egyik missziója, hogy a magyar könnyűzene tehetségeit támogassa, és ezzel az újítással valamennyi finalista álmának megvalósulásához hozzá tud járulni.

Az élő adás után az előadók és a zsűri tagjai is reflektálnak a show-ban történtekre az M2 Petőfi TV műsorában, A Dal Kulisszában és számtalan érdekességgel szolgálnak a produkciókról. A műsorok 60 napig visszanézhetők a MédiaKlikk oldalán.

A Dal 2021 döntő március 13-án, szombaton 19.35-től a Duna Televízió műsorán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.