Döbbenetes vallomás: Felesége sosem bocsát meg Fekete Dávidnak

Döbbenetes vallomás: Felesége sosem bocsát meg Fekete Dávidnak

Megasztár
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 13. 04:00
Számot vetett az életével a válófélben lévő Fekete Dávid, és irgalomért könyörög az égiekhez. Odaföntről talán meg is kapja, felesége, Regina azonban képtelen megbocsátani neki.
uv

Mindenki másképp dolgozza fel a csalódást, a fájdalmat. Valaki begubózik, és alig beszél róla, más világgá kiáltja. Az utóbbit választotta Fekete Dávid is, akit ismertsége sem tartott vissza attól, hogy a közösségi oldalán teregesse ki magánéleti szennyesét, s így családi drámáját ország-világ kövesse. Az egykori megasztáros hosszú írásaiból először az derült ki, hogy főképp nejét, Reginát okolja zátonyra futott házasságukért, legfrissebb bejegyzésében azonban már inkább magát teszi felelőssé a történtekért. Dávid sárdobálás helyett csütörtök este számot vetett az életével, harmadik virtuális levelét Istennek címezve, akinek mindent megköszönt, amit kért és megkapott az élettől, s akihez most megbocsátásért könyörög.

„A kérés nem lenne más: csak, hogy kérlek, bocsáss meg mindazért, amivel megbántottalak, amivel másokat megbántottam és mind azt a dolgot, dolgokat, amiben hibáztam és amivel szégyent hoztam rád.” írja a Facebookon az énekes, akinek írását felesége is olvasta.

Nehéz megszólalni, és nem tagadom, nagyon nehéz napokat élek át. Bármi történt, nem tartom rossz embernek Dávidot. Ember, akinek vannak hibái… – mondta lapunknak Regina.

Az biztos, hogy én lezártam a kapcsolatunkat, és nincs visszaút. Régóta érett bennem, és egyébként szerintem benne is ez a szakítás. Nem fogok, nem tudok neki megbocsájtani bizonyos dolgokat, fájdalmakat, amiket okozott és amiket egy életen át cipelek majd, de ő fiaim édesapja, úgyhogy valahogy majd rendeznünk kell a viszonyunkat.

Már, csak egy valakinek tartozom, egy vallomással és egy kéréssel! És az a valaki, Te vagy Uram!Gyermekkorom óta,...

Posted by Fekete Dávid Hivatalos on Thursday, March 11, 2021

A fiatal édesanya egy héttel ezelőtti szakításuk óta még nem kommunikált az énekessel, és ma sem tért napirendre afölött, hogy férje a nyilvánosság előtt pocskondiázta és csalfa feleségnek állította be.

Nagyon nem így kellett volna ezt intéznie Dávidnak, a problémáink csak ránk tartoznak. De amikor csélcsap családanyaként akarnak megbélyegezni, bármennyire nem akarok szerepelni, meg kell védenem magam, a becsületem. Igyekszem erős maradni, és most abszolút csak a gyerekeimre koncentrálok – tette hozzá Regina, akit a férje által emlegetett harmadik félről” is megkérdeztünk.

Nincs senkim. Eladóként dolgozom, hajnali háromkor kelek, hogy négyre beérjek a munkába. Emellett három kisgyermeket nevelek. Kisebb gondom is nagyobb annál, semhogy új kapcsolaton gondolkodjam – szögezte le Regina, akinek legnagyobb támaszai a szülei, kislánya és az énekessel közös ikerfiai.

Magánnyomozót fogadott

Dávid első felesége Cserpes Laura énekesnő volt, akivel alig egy év után zátonyra futott a házasságuk. Viszonyukat a kölcsönös féltékenység rontotta meg, az énekes akkoriban elmondta, hogy még detektívvel is figyeltette a feleségét. Most, kilenc év elteltével, Lauráért is hálát az égnek, s miatta is megbocsátást kér.„Vele egy időben, nem volt más kérésem, csak az hogy hadd legyen egy szép, szőke hajú feleségem, akivel büszkén mehetek jobbra-balra az élet útján. Hát, megadtad az ország egyik legszebbjét. Majd, amikor sok huzavona után, hibát hibára halmoztam, Te akkor is ott voltál, és akkor is megbocsátottál” – írta Dávid.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.