Celeb

Vajtó Lajos: Minden nőre büszke vagyok az életemben

uv

Létrehozva: 2021.01.14.

Poroszos apai szigor, s féltő anyai szív alakította az egykori sportszóvivő, Vajtó Lajos személyiségét. Később olyan ismert nők oldalán is alakult, mint Bencze Ilona, de családcentrikus férj Fésűs Nelly mellett vált belőle.

Ismét tizenegy nem mindennapi embert szólaltatott meg második, A szóvivők újratöltve című interjúkötetében Szabó Gabi. Köztük a magyar sport egykori legbefolyásosabb alakját, Vajtó Lajost, akinek nehéz gyerekkoráról és az ország leggyönyörűbb nőihez fűződő kapcsolatáról is szó esett. A Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezető igazgatója a Borsnak részletesen is mesélt a rögös útról, amely a mai, idilli boldogságához vezetett.

Nem szoktam haknizni az élettörténetemmel, de ha kérdeznek, őszinte vagyok. Tisztelem, becsülöm az édesapámat, aki a poroszos nevelésben hitt, s abban, hogy teher alatt nő a pálma, úgyhogy 7–14 éves koromig intézetben nevelkedtem. Szerintem azzal mindent elárulok, ha azt mondom, a börtönökben is a fiatalkorú bűnözők a legkeményebbek egymással – emlékezett vissza Vajtó, akit fenyítések sora ért kisiskolás éveiben.

Lapunknak elárulta, hogy miközben korán megtanulta, mi a rend, precizitás, fegyelem, a zabolázások alkalmával azt is megtapasztalta, milyen órákig bezárva lenni egy sötét lyukban, vagy éhezni, ha valaki erősebb volt nála.

A gyerekkori megpróbáltatások ellenére is úgy érzi, hogy bár sokan nem gondolnák róla elsőre, igazi csupa szív, mély érzésű ember lett belőle, ami az édesanyja érdeme.

A világ legjobb édesanyukáját kaptam, aki képes volt a legveszélyesebb, éjszakai műszakot választani ápolóként a Lipótmező zárt osztályán, hogy reggel odaérjen a zebrához, ahol átmegyek, és egy szendvicset a kezembe nyomjon. Ha nekem nehéz volt, neki sokkal nehezebb.

Az egykori sportszóvivőnek viszont a hódítás sosem volt túl nehéz.

Imádott felsége, Fésűs Nelly előtt olyan magyar hírességek szívét is elnyerte, mint Sütő Enikő, Ungár Anikó, Csősz Boglárka, vagy Bencze Ilona.

Sosem voltam egy skalpvadász, nem a mennyiség, csakis a külső, belső nívó számított. Ezzel együtt nem panaszkodom, és ha már csak az emlékeimből élhetnék, akkor is boldog lennék. Minden nőre büszke vagyok az életemben, ritka szerencsés helyzetben vagyok, hogy ma is, mindegyikükkel csodálatos a kapcsolatom.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17154034_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, mit beszélt a játékvezető a videobíróval a Clásicón a meg nem adott gól után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17153859_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fucsovics remekelt, elképesztő összeg ütötte a markát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17152027_auto_resized.jpg
vg.hu

Új üzemanyagárak: megtörte a kereskedőket a kormány fenyegetése – szerdától sokkal olcsóbb adják a dízelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147596_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, hogy néz ki manapság a Váratlan utazás főszereplője – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147860_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver - Magyar Péter megjelent provokálni Szentkirályi Alexandra standjánál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27337_resized.jpg?avcount=1713849012
origo.hu

Meglepő dolgot tett a súlyos beteg Károly király

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17151614_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ábel Anita: „Roberto azért szeret, amilyen ember vagyok”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713849012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17150605_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fényképes bizonyítékot hozott a jövőből egy időutazó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17153388_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gabnai Csaba, az ország dúsgazdag vállalkozója: "megalapozottan néztek napszámosnak"

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/lfelAS4BI7Khp-pXJCdkfrh4dZ4HvkH5DhQHWSUXDbs/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWE4Y2M4OTk3NDRkYmY4MTBiNzM0ZjVkNmJkZjI0.jpg
Babavárás

G.w.M nagy bejelentést tett születendő gyermekéről: "Majd az utolsó előtti pillanatban..."

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/awrQ-0QV1X1v_Au8TYDY_5a7o_AiRrt5JjfYMBKOmvo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdlMzI1MzQ2OGZhZjQzZGU5NzQ1Y2YxZjNlNDNhZGQ1.jpg
Kamu

Álhírek tépik fel a család sebeit: a kamuportálok szerint VV Fanni életben van