Magasabb szintre helyezte kapcsolatát Mihalik Enikő, akire nemrégiben talált rá a szerelem, és már össze is költözött a párjával. A magyar topmodell a Blikknek elárulta, mindketten kétlaki életet élnek.
Boldogok vagyunk, nyugodtan mondhatom, minden szuper közöttünk. Megtaláltuk a budapesti közös otthonunkat, pontosabban a közös albérletünket, ahol nagyon jól érezzük magunkat.
A párom is pont ugyanolyan életet élt, mint én, így most jólesik a nyugalom. Imádjuk a magyar fővárost, de a családunk közelsége is nagyon jót tesz mindkettőnknek, épp ezért otthon érezzük magunkat – mondta a lapnak Mihalik Enikő, aki a TV2 Nicsak, ki vagyok! című műsorában is feltűnt.
Számításaink szerint valamikor a nyár közepén megyünk vissza New Yorkba, körülbelül akkor ér véget a tanulmányi évem
– tette hozzá. Jelenleg női szabónak tanul, később ugyanis ruhatervezéssel akar foglalkozni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.