Nagy Feróval szórakoztat Bagi Iván idén szilveszterkor – Darázsfészek újratöltve extra

Nagy Feróval szórakoztat Bagi Iván idén szilveszterkor – Darázsfészek újratöltve extra

Szilveszter
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 31. 13:14
A Darázsfészek Extra adásában együtt búcsúztatják ezt a nehéz évet, és különleges módon köszöntik 2021-et.
Bors

Nagy Feróval közösen készített szórakoztató év végi videót Bagi Iván. A humoristát megihlette, hogy Feró éppen harminc éve szinkronizált először, a legendás Ford Farlane kalandjai című kultikus filmben.

– Eszembe jutott, hogy milyen jó lenne ennek a karakternek a bevonásával készíteni egy humoros jelenetet. Ez a Darázsfészek újratöltve extra adásában kerül bemutatásra, december 31-én, az Origo szilveszter című műsorfolyam egyik produkciójaként. Amely műsor azoknak készül, akik nem tölthetik szeretteik körében az év utolsó napját, mert kórházban kell lenniük. Hiszem, hogy a nevetésnek gyógyító ereje van. Ezzel a jelenettel is szeretnénk jókedvre deríteni többek között minden egészségügyben dolgozó szakembert, ezzel is üzenve, hogy nagyon büszkék vagyunk rájuk, ők a mi hőseink – mondta el a Ripostnak Bagi Iván.

A Nagy Feróval való közös jelenet ezúttal nem podcastként, hanem videós formátumban kerül fel az internetre; az alkotók szerint rádiókabaré-jellegű felvételre számíthatnak a nézők, amelyben Feró egy szabadszájú közterület felügyelőt alakít, aki mellé beosztják a zöldfülű újoncot, Ivánt. De ez még nem minden, a közös munka ugyanis annyira jól sikerült, hogy Feró és Iván egy videóklipet is készítettek. A dal és a klip nem csak az idei év, de a koronavírus elbúcsúztatásáról is szól.

– Remélem, hogy 2021 mindnyájunknak sokkal könnyebb lesz, és így a remény évének nevezhetjük. Feró egyik slágerét kicsit átírtuk és közösen elénekeltük. Az Azok a boldog szép napok című dalról beszelek, amely optimistán a Jönnek a boldog szép napok címet kapta – mondta a a Karinthy díjas humorista.

Emellett december 31-én, 21.10-kor a Duna Televízión a nézők Bagi-Nacsa Orfeumával is búcsúztathatják az óévet, tehát a nevetés garantált.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.