A TV2 sport realityjének évről évre egyre nagyobb a rajongótábora. A nézők többsége az első adások során választ magának csapatot, akiknek hónapokon át drukkolhatnak. Ám most meglehetősen nagy bajban lehetnek az Exatlon Hungary rajongói, ha az erőviszonyok alapján választanak, ugyan-is az elmúlt három napban fej fej mellett haladnak pirosak és kékek.
A szoros küzdelem a sportriporter Palik Lászlót is meglepi. A Bors azt kérdezte tőle, hogy szerinte hogyan lehetséges, hogy ennyire egyforma sportembereket sikerült összeválogatni?
Azt gondolom, mind a Kihívókat, mind a Bajnokokat tekintve elképesztő sportemberek gyűltek össze itt a dominikai köztársaságban, hogy megvívjanak egymással a világ talán egyik leghosszabb és ezért legkeményebb maratoni megpróbáltatásán.
Csodálatos emberek és felkészült, mindenre elszánt harcosok. A pálya mellett állva is érezni a határtalan győzni akarásukat, erejüket. Erre nincs is jobb bizonyíték, mint hogy az Exatlon világsorozat történetében eddig még nem fordult elő, hogy az első három napon 9:9-es állásnál csak a Hirtelen Halál, a mindent eldöntő váltóverseny döntsön, mint ahogy az Exatlon Hungary idei szériájában. Ez mindennél jobban megmutatja az atlétáink tehetségét és harci szellemét. Azt gondolom, hogy még nagyon sok izgalmas küzdelmet fogunk látni, hiszen ez még csak a kezdet – nyilatkozta Palik László.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.