Újra megműttette melleit Zimány Linda - lecserélte az implantátumot, amit még Dzsudzsák párjaként helyeztek be neki

Újra megműttette melleit Zimány Linda - lecserélte az implantátumot, amit még Dzsudzsák párjaként helyeztek be neki

mellműtét
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 16. 13:30
Bors

Újabb mellműtéten esett át Zimány Linda, aki tíz év után kicseréltette az implantátumait. A jogász-modell saját Instagram-oldalán számolt be arról, hogy az operációt követően már otthon lábadozik, és várja a héten esedékes kontrollt.

Az első mellműtétem kicsivel több, mint 10 éve egy nagyon sokszor átrágott, gondosan megfontolt döntés volt az életemben és soha nem is bántam meg, sőt dr. Krasznai Zsoltnak köszönhetően annyira szép és természetes lett, hogy több, mint 10 évig tökéletesen a testem része volt és imádtam. Nyilvánvalóan ezt akkoriban meg is beszéltük Zsolttal, hogy az implantátumot 10 év elteltével majd “illik” kicserélni, hiszen neki is fontos az én egészségem, és a testem is sokat fog változni ez alatt az idő alatt- írta bejegyzésében Zimány Linda. Hozzátette, bár az implantátumok még mindig tökéletesek voltak, megértek a cserére.

Ez is érdekelheti!

Zimány Linda: Még vékonyabb, színizom akarok lenni!

Mindig is kiváncsi volt rá, hogy fest smink és filter nélkül Zimány Linda? Megmutatjuk! - Fotó

Négy méregdrága luxuskarkötő díszíti Zimány Linda karját: vajon kitől kapta a 27 millió millió forint összértékű ékszereket?

Egyik követője úgy emlékezett, Lindának ez már a harmadik mellműtétje, amihez egy másik hozzászóló is csatlakozott.

"Linda, én is arra emlékszem, hogy amikor D. Balázzsal együtt voltál, nyilatkoztad, hogy egy szerelmes nő mindig tetszeni akar... és volt valami korrekció-javítás. Nem tudtalak pontosan idézni, de nem emlékszel erre?" - írta a rajongó.

Ez 10 éve volt kb., akkor voltunk együtt. De ilyet nem nyilatkoztam, akkor volt az első mellműtétem, amikor vele voltam egyébként előtte

- válaszolta a modell.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.