Celeb

Majka helyébe lép Szabó Ádám? „Tudom, min megy keresztül Curtis!”

K. K.

Létrehozva: 2020.11.13.

Forrás: Instagram

Hosszú éveken át Majka volt Curtis lelki társa, támasza, barátja, mondhatni bajtársa, aki a legnehezebb helyzetekben is a zenésztársa mellett állt. Az elmúlt években azonban megkopni látszott a barátságuk, főként Curtis drogbotránya miatt. Ugyan kibékültek, amikor a rapper elhagyta az elvonót, de Curtis mostanában a közösségi oldalán mégis egyre ritkábban oszt meg közös fotót Majkával. Ellenben Szabó Ádámmal annál többet, akivel a TV2 átalukó showjában, A Sztárban sztárban kerültek közelebb egymáshoz.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Művészeti vezetőmmel, barátommal, mentorommal! @curtis4ker 👑❤️💜

Ádám Szabó (@szaboadamofficial) által megosztott bejegyzés,

Korábban is ismertük már egymást Atival, de a Sztárban Sztár alatt mélyült el a barátságunk. Nagyon összehozott minket ez a műsor és úgy érzem, hogy  nem csak az átalakuló show-t nyertem meg, hanem Curtis barátágát is, ami számomra mindennél többet jelent - kezdi lapunknak Szabó Ádám, aki jól tudja, Curtis-szel olyanok, mint tűz és víz, ám elmondása szerint épp ezért egészítik ki olyan jól egymást.

- Ő egy nagyon laza srác, mondhatni már-már szétesik, egy igazi rapper fenegyerek, míg én egy sokkal visszafogott ember vagyok. Ettől függetlenül rengeteg közös témánk van, márcsak azért is, mert én magam is újpest drukker vagyok, de sokat szoktunk beszélgetni a zenélésről, a nőkről és a lelki gondjainkról, mert hogy az utóbbi időben mindekettőnknek bőven kijutott az utóbbiból. Amikor példÁul nem jött el, nem jelent meg az élő felvételen, akkor is beszéltem vele és jól tudom, hogy milyen komoly lelki vívódásai voltak, vannak, min megy keresztül.Sajnos vagy nem sajnos ő így dolgozza fel a nehézségeket, bezárkózik, de egy valamiben biztos lehet: rám bármikor, bármiben számíthat - vallja be az énekes, aki örülne, ha egyszer egy közös duettel rukkolnának elő. Ez egyébként egyáltalán nem légből kapott ötlet, hiszen erre való utalást Curtis már tett is neki a fináléban.

- A fülembe súgta, hogy szeretne nekem írni egy dalt, aminek őszintén megvallva nagyon örülnék, mert Curtist nagyon tehetségesnek zenésznek, rappernek, dalszövegírónak tartom. A Lehetne újra február című dalát is rongyosra hallgattam, úgyhogy nagy megtiszteltetés lenne egy közös szám.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715021413
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193916_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715021413
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715021413
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715021413
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715021413
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség