Celeb

Kockahas vagy tánctudás? Mire szavaznak a nézők a Dancing With The Stars-ban?

Bors

Létrehozva: 2020.11.30.

Győri Dani és Tóth Dávid is elődöntős, amit valljuk be, nem feltétlenül a tánctudásuknak köszönhetnek. Persze sokat fejlődtek, de a kivillanó lapos hasuk valóságos szavazatmágnes. 

Forrás: TV2

Ahogy közeledik a döntő, egyre feszültebb a hangulat a TV2 táncos showműsora, a Dancing With The Stars háza táján, Détár Enikő és Baranya Dávid kiesése például nagyon heves indulatokat generált a tévénézők és internetezők körében is. Sokan ugyanis a zsűrit hibáztatták a szerintük rossz pontozás miatt, mások viszont azzal magyarázták az egyik legjobb páros távozását, hogy hiába táncol gyengébben mondjuk Tóth Dávid kajakos, ha nagyobb a rajongótábora, mint a színésznőnek, akkor az utóbbinak biztos helye van a műsorban.

A legjobb öt páros között ott találjuk partnerével Győrfi Dánielt is, aki ugyan már a verseny első adásában kiesett, de a koronavírus-járvány miatt visszahívták, aztán ő maga is megfertőződött, így karanténban volt, de végül mégis az elődöntőig juthatott. Nyilvánvaló, hogy a fiatal Győrfi tánctudása nem összemérhető Détár Enikő képességeivel, de a helyzet az, hogy nem is egymáshoz kell mérni őket.

A zsűri a pontjait az egyéni fejlődés alapján osztja ki – kivéve Schiffer Miklóst, aki múlt szombaton mindenkinek 10 pontot adott, ami értelmezhetetlen teljesítmény, mintha ott sem lett volna – és ez egyértelműen a férfi versenyzőknek kedvez. Ők ugyanis a nulláról, de azt sem túlzás állítani, hogy mínuszról indultak, hiszen egyetlen lépést sem táncoltak soha, a mozgáskultúrájuk többüknél egy totyogó kisbaba szintjén volt.

Győrfi Dani és Tóth Dávid az induláshoz képest most a Bolsoj Balett szólótáncosainak érezhet magát, pár hónap alatt ugyanis sikerült rávenniük a csípőjüket a körkörös mozgásra, a lábaik már nem kontrolláltalanul rugdosódnak és a karjaik is szépen tarják a táncpartnereiket. Ez pedig tetszik is a nézőknek, így ezért szavaznak sokan a fiúkra. És persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a srácoknak van még egy titkos, szavazatvonzó fegyvere: a kockahas. Egy látványos táncos műsort többségében nők néznek, akiknek, ha választani kell a látvány vagy egy tökéletesen kivitelezett női tánclépés között, nem hezitálnak. Már ment is a szavazat pozitív vizuális ingerre.

Még két adás van hátra, és öt páros maradt versenyben a TV2 grandiózus táncos műsorában. A két fiú, Dávid és Dani, Pásztor Annával, Gelencsér Timivel és Gabriela Spanic-kal verseng a legjobb táncos címért. Vajon kire és mi alapján fognak voksolni a nézők?

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191045_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715040911
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177689_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Íme a legjobb kefires-burgonyás lángostészta receptje: háromféle feltéttel is kínálhatjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715040911
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194535_auto_resized.jpg
travelo.hu

Most már biztosan nem ússzák meg az elkövetők, akik kivágták a leghíresebb angol fát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715040911
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715040911
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség