Fecsó: Vasvári Vivi mindenben számíthat rám

Fecsó: Vasvári Vivi mindenben számíthat rám

Vasvári Vivien
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 19. 08:00
Közös kisfiuk örökre összeköti az egykori házaspárt, akik a válás végére újra kibékültek és normalizálták a kapcsolatukat. A sors pedig úgy hozta, hogy Fecsó után Vasvári Vivi is szingli lett.
Bors

Érdekes párhuzam alakult Vasvári Vivien és Szegedi Fecsó életében, az építész ugyanis szeptemberben, a Farm VIP szőkesége pedig a napokban szakított, így a nemrég még házasságban élő egykori sztárpár mindkét tagja újra szingli. A Bors kíváncsi volt, vajon a helyzet tartogat­-  hat-e romantikus fordulatot, és egyesülhet-e még a család, közös kisfiuk, Edwardka legnagyobb örömére?

– Vivi a gyerme­kem édesanyja, és a világon mindenben számíthat rám. Jelenleg sorstársak vagyunk, nekem nincs komoly kapcsolatom, és ő is szakított. Szívből kívánom, hogy megtalálja azt a valamirevaló férfit, aki mellett hosszú távon lehorgonyozhat, és aki elfogadja és szereti a kisfiamat – kezdte érdeklődésünkre Fecsó, aki jó érzéssel gondol volt feleségére, az újrakezdést azonban nem látja maga előtt.

– A napokban hivatalosan is pont került a házasságunk végére, és én ezzel egyúttal az érzelmeket is lezártam – jelentette ki határozottan az építész, aki egyedül is jól érzi magát, s a nők helyett most inkább csak gyermekére és a munkára koncentrál.

Ingatlanfejlesztő cégei közel 400 milliós adózott nyereséget hoztak az elmúlt két évben, s nemrég egy alapítványt is indított, amely fiatal tehetségeket támogat. Lapunk az egykori luxusfeleséget is kereste, s érdeklődtünk a hogyléte felől, hiszen míg Fecsó két hónapnál, úgy Vivi csak pár napnál jár, ami a szakítást illeti. Nem könnyíti a helyzetet az sem, hogy a korábban felvett Farm adásai a napokban kerültek képernyőre, ahol az édesanya még arról mesél, mennyire szerelmesek a pár­jával.

– Én nagyon szerelmes vagyok, nagyon hiányzik a párom. Minden egyes párbajos nap este kap majd tőlem egy meglepit, amit már előre leszerveztem és az asszisztense oda fogja adni neki, ha nem megyek haza – mesélte akkor még boldogan, hívásunkkor azonban már jó adag szomorúság volt a hangjában.

– Most semmiről sem szeretnék nyilatkozni – reagált Vivi.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.