A járványhelyzet miatt 2020-ban az MTV EMA egy soha nem látott online showműsorral jelentkezik majd Budapestről és Londonból.
A rendezvénysorozat történetében először kerül reflektorfénybe Magyarország.
„Örömmel jelenthetem be, hogy a magyarországi helyszíneken Palvin Barbara világhírű modell lesz az egyik műsorvezető„ – árult el újabb részletet a showról Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Hozzátette, hogy a november 8-i esemény során hazánk különleges helyszíneit láthatják majd világszerte, Palvin Barbara vezetésével egy virtuális utazáson vehetnek részt és felfedezhetik Budapestet és több magyarországi ikonikus helyszínt. A nézők a műsor kulisszái mögé is betekinthetnek és részesei lehetnek az egyedülálló shownak.
„Nagyon boldog vagyok, hogy én lehetek ennek a rangos, nemzetközi eseménynek az egyik magyarországi műsorvezetője, az pedig külön öröm, hogy ráadásul Magyarországról jelentkezhetek majd be a műsor során. Azt hiszem ez egy hatalmas lehetőség az országnak,
végre megmutathatjuk a világnak, hogy milyen gyönyörű hazánk van”
– mondta Palvin Barbara.
A több világsztárt is felvonultató nemzetközi esemény további szereplőiről, magyarországi helyszíneiről később adunk tájékoztatást.
Egészen mostanáig egyszer sem adott otthont a régió ennek a világhírű eseménynek. A showhoz kapcsolódó összes televíziós, online megjelenésben Budapest és Magyarország emblematikus helyszínei központi helyet kapnak majd, amelyek egymilliárd nézőhöz jutnak el. Az egész világ figyelmét fel tudjuk hívni arra, hogy Magyarország a régió legjobb úti célja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.