Hátat fordított a seregnek Harry

Hátat fordított a seregnek Harry

Fülöp király
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 26. 09:30
Bors

A 36 éves Harry herceg egészen márciusig viselte a brit királyi haditengerészet tiszteletbeli tengernagyának rangját, de a Megxit után erről a többi katonai címével együtt lemondott. Az előkelő pozíciót nem töltették be mással annak reményében, hogy Harry meggondolja magát, és mégis ellátja majd a tisztséggel kapcsolatos feladatokat, ahogy azt nagyapja, Fülöp herceg tette kö­zel 65 éven keresztül.

Erre azonban egyre ki­sebb az esély, hiszen Harry feleségével, Meghan Markle-lel nemrég a kaliforniai Santa Barbarában vásároltak maguknak otthont 14,7 millió dollárért, azaz több mint 4,5 milliárd forintért, hogy ott neveljék fel egyéves kisfiukat, Ar­chie-t. Úgy tű­nik, a hercegnek esze ágában sincs visszatérni az Egyesült Királyságba. A Daily Mail értesülései szerint a haditengerészet már többször próbálta őt elérni elérni telefonon és e-mailben. Harry ráadásul Lord Richard Dannatt nyugalmazott tábornok, a brit fegyveres erők egykori vezérkari főnökének kézzel írt levelére sem válaszolt. Ezzel sokakat magára haragított a brit hadseregben, többek között Julian Thompson vezérőrnagyot is, aki az 1982-es Falkland-szigeteki háborúban harcolt.

Ez is érdekelheti!

Harry hercegék idén sem karácsonyoznak Angliában – a királynő egy éve nem láthatta dédunokáját

Archie már megtette az első lépéseit: Harry és Meghan interjúban mesélt kisfiukról – Videó

Lehull a lepel: mégsem Meghan Markle miatt távolodott el egymástól Harry és Vilmos herceg

Nem akarom kioktatni a herceget, de komolyabban kellene vennie a munkáját. Nem lehet olyat csinálni, hogy „hát én vagyok a tengernagy, de Los Angelesben élek, és be se dugom az orrom Angliába”. Ilyet egyszerűen nem lehet. Az lenne a feladata, hogy megjelenjen hivatalos eseményeken, akárcsak a nagyapja tette – fakadt ki a ve­zérőrnagy a lapnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.