A második izzasztóan dolgos hétvégéjük vette kezdetét pénteken Tóth Veráéknak most, hogy vidéken feloldották a kijárási korlátozást. Szerelme, Pauli Zoli ugyanis Palkonyán éttermet üzemeltet, ami végre újra fogadhatja a vendégeket. A Bors munkatársai szombat délután fel is kerekedtek, hogy meglessék a szerelmespárt munka közben.
– Nagyon vártuk már, hogy megkezdődjön az élet, a munka, és most meg sem állunk. Múlthéten telt házzal nyitottunk, s reméljük, ez a hétvége is hasonlóan jól zárul majd – kezdte a Borsnak Zoli, aki egymaga főz a vendégeire, Vera pedig általában a pincérnői feladatokat látja el.
Az énekesnőnek ugyanis nem esik le a gyűrű az ujjáról, ha kétkezi munkáról van szó, és kifejezetten élvezi, hogy kilépve a díva szerepéből, szerelme gasztrobirtokán dolgozhat.
– Egyedül a gyúrás, sütés nem megy. Amikor először próbáltam, már rögtön látta Zoli, hogy a mozdulat sem áll rá a kezemre, de amiben tudok, segítek – meséli a konyha közepén álló aranytorkú énekesnő, s nevetve azt is feleleveníti, mi történt akkor, amikor először főzött szerelmének. – Zoli telefonált, hogy nagyon éhes és jön haza. Valami egyszerűt akartam készíteni. Rántott húst, de én azt úgy elsóztam, hogy újra kellett az egészet csinálnom – mondja nevetve Vera, akitől kedvese vette át a szót.
– Vera nagyon lelkes és nagyon ügyes is. Mindig mondom neki, hogy csak akkor csinálja, ha van kedve, de neki mindig van kedve. Úgyhogy egyik nap háziasszonykodik, ami azt jelenti, hogy ő foglalkozik a vendégekkel, beszélget velük, figyeli minden kívánságukat, de sokszor felszolgál. Most hétvégén pedig saját szenvedélyének is hódol, és zongorista kíséretében énekel a vendégeknek – büszkélkedik a gasztroszakember, aki nem tagadta lapunknak, bizony, komoly strapabírást igényel a vendéglátás.
Zoli csütörtök hajnalban kezdi a munkát, amikor is kenyeret és tésztát dagaszt, s készül a hétvégére, ami egyelőre foglalásos alapon működik. Egyszerre harminc főt tudnak kiszolgálni, de ahogy az augusztusban nyitó panziójuk, úgy a hozzá tartozó étterem kapacitása is folyamatosan bővül.
Palkonyán jártunk Tóth VeráéknálGondoltunk egyet a hétvégén, kocsiba ültünk és meglestük munka közben Tóth Verát és szerelmét, Pauli Zolit.
Posted by Borsonline - Bors Szórakoztató Napilap on Sunday, 17 May 2020
– Épp a tetőt húzzák fel a panzióra, s az is hamarosan kinyitja kapuit. Nem mondom, hogy kevés ez a napi minimum 14 óra munka, de azt gondolom, mindannyian jól bírjuk. És felemelő érzés egy húzós nap végén leülni, s kicsit összebújni Verával. Igazi társ ő nekem az életben, és nagyon büszke vagyok rá, hogy ennyire támogat, hogy szívét-lelkét kiteszi, hogy sokoldalú, és művésznőként képes felszolgálni! Tényleg, ő az igazi nagybetűs nő számomra – tette hozzá Zoli, aki azt is elárulta: a palkonyaiak imádják Verát, és a vendégek kedvenc pincérnője lett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.